Sztárok

A csőd szélén Jamie Oliver étteremlámca - Több száz dolgozó veszítheti el az állását

Veszélyben az étteremlánc.

Kidurran a lufi?

Jamie Oliver tizenegy évvel ezelőtt nyitotta meg első éttermét Angliában, és azóta töretlen sikernek örvend. Szerte a világon imádják olasz konyháját, Budapesten is két helyen kóstolhatjuk menüjét és válogathatunk különleges desszertjei közül. Ám a csillogó külcsíny mögött sötét szálak gabalyodnak, és úgy tűnik a hosszú évek alatt gondosan felépített kártyavár most összeomlani látszik. A Daily Mail információi szerint a sztárszakács étteremlánca a csőd szélére jutott.

Veszélyben 1300 ember állása

Korábban is volt már gond az étteremlánc pénzügyeivel, két évvel ezelőtt szintén csődközelbe jutott. Nem sokon múlott az összeomlás, de végül mégis megmentették az éttermeket - akkor Jamie Oliver 12,7 millió fonttal, azaz közel 50 milliárd forinttal tudta kisegíteni a vállalkozást. A most bejelentett fizetésképtelenség és a több millió fontos veszteség huszonhárom Jamie’s Italian-t, valamint több önálló Jamie's éttermet is érint, melyekben több ezren dolgoznak világszerte. Ha valóban bekövetkezik amitől a leginkább tartanak, ezerháromszáz ember veszítheti el az állását pillanatok alatt. "Mélységesen sajnálom a történteket, és nagyon köszönöm minden dolgozónak, hogy szívvel-lélekkel dolgozott a cégünknek. Tudom, hogy ez most mindenkinek nehéz, de bízom abban, hogy megoldódik a helyzet" - fogalmazott a sztárszakács.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Budapest nincs veszélyben

A Jamie Oliver éttermi üzletág tulajdonosi szerkezete eltérő a helyi angol és a nemzetközi piacon. Míg az Egyesült Királyságban található éttermeket direktben üzemeltette Jamie csapata, addig a nemzetközi éttermek franchise partnereken keresztül működnek, tapasztalt régiós partnerekkel. "Jamie Oliver ugyan bezárja angliai éttermeit, de a bezárások egyik nemzetközi éttermét, így a budapesti éttermeket sem érintik, azok továbbra is nyitva tartanak és a Jamie-től elvárt minőségben várják a vendégeket."- niylatkozta Jamie Oliver magyarországi és ausztriai franchise partnere, a Zsidai Csoport.

Leadfotó:123rf

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...