Őszintén vallott karrierjéről és magánéletéről Csepregi Éva: „Attól tartottam, hogy ha élőben látnak, csalódást okozom”

Fia egy igazi kincs

Kriszta Erdős Péter szerepére is rákérdezett Évánál, hisz Péter nem csupán a menedzsere, de privátban Éva szerelme is volt. Éva úgy gondolja, hogy Péterrel a barátságuk, az összetartozásuk produkálta ezt a sikert, amely a Neotont övezte. Az alkotói kedv, a tehetség mozgósítása a siker reményében mind Péter inspirációja nyomán jött létre. Szakmát adott mindenki kezébe - Pásztor László például csodálatos, nagyszerű zeneszerző volt, de még többet profitált a menedzserhez fűződő kapcsolatból: a siker, az utazás, a jólét együtt járt a zenével és a hírnévvel. „Nehezen viselem, amikor ez így felmerül” - teszi hozzá Éva. „Péter tisztességes ember volt, a karrierjét is feláldozta a Neotonért, abból élünk, amivel ő indított útra bennünket. Minden egyes fellépésünk a mai napig bizonyítani akarás, hogy megérdemeljük a sikert.” Kriszta Dávidról, Éva fiáról is kérdezett. Szereti a kamerát, de nincs könnyű dolga egy ilyen anya mellett. Dávid igazi kincs, 15 éves kora óta a Neoton színpadának része. Történhetett volna másként vagy eleve elrendeltetett? Ezen Éva már nem töpreng.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Az énekesnő a visegrádi iskolában - ahová a fia járt - észrevette, hogy Dávid a Queen We will rock you című dalát énekelte, a gyerekek pedig körbevették, és tapsolták a ritmust. Jól mutatott a kör közepén. Éva akkor érezte, hogy fiának bizony lesz helye a zenekarban és magában a zenei világban is. Olyan is előfordult, hogy Dávid egy öltözőben spontán leült a zongorához, pedig Éva nem is tudta, hogy zongorázik. Dávid apukája, Bob Heatlie is dobos, a nagypapa is, tehát a vérvonal megvan hozzá. „Óriási élmény, hogy ott ül a fiam mögöttem a dobnál. Boldoggá tesz” - vallotta be az énekesnő. Dávid megnősült, így Éva anyósszerepbe került. Szeretné, ha továbbra is sok időt tudnának együtt tölteni, de persze nem akar a fiatalokra akaszkodni, mégis szeretné emlékezetessé tenni az együtt töltött időt. Nagyon készül a nagymamaszerepre is, Bobby (Éva volt férje) szerint a leendő baba olyan szép lesz, hogy „az már illegális”. Október 22-én Éva születésnapjának alkalmából az Arénában lesz nagykoncertjük, amelyre örömmel készülnek. Jövőre lesz az előadó 70 éves, álma arra az alkalomra egy olyan jubileumi koncert, amely az „Éva” nevet viseli. A DTK: Elviszlek magammal legújabb évadának 5. epizódja ma, október 2-án 22.00-kor a Spektrum Home-on lesz látható.

Rocktörténeti esemény volt 1962. szeptember 23-a, ekkor tartotta ugyanis ezen a néven első koncertjét az Omega. Az évforduló alkalmából a Kossuth Rádió Örökzöld című műsora elevenítette fel a 60 éves pályafutás kiemelkedő állomásait, többek között a kezdeteket, és kiderült az együttes névadásának hiteles története is.

Leadfotó: MTVA/Zih Zsolt

Oldalak

Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.
Sztárok
Egy egyszerű, mégis mély jelentéssel bíró nyilvános szerepléssel Vilmos herceg és fia, György herceg csendesen, de annál meghatóbban idézték meg Diana hercegnét. A közös látogatás nemcsak egy családi...
Sztárok
Az 1997-es katasztrófafilm, a James Cameron által rendezett Titanic szinte varázsütésre Holllywood legmagasabb csúcsára repítette Kate Winsletet, ám a színésznő a hírnév árnyoldalaival is szembesült...