Sztárok

Kiskorában csúfolták, szupermodell lett belőle – Cindy Crawford 55 évesen is lenyűgöző szépség

A modellnek semmi szégyellnivalója nincsen, még mindig ugyanolyan gyönyörű, mint harminc-negyven évvel ezelőtt. Smink nélkül és bikiniben is tökéletesen néz ki!

Időtlen szépség

Pontosan 55 éve, 1966. február 20-án született meg Cindy Crawford, a világ leghíresebb modelljeinek egyike. Nagyon fiatalon, 16 éves korában fedezte fel őt egy fényképész, amikor éppen a kukoricaföldeken dolgozott. Szinte rögtön az egyik legnevesebb ügynökséghez került, a gimnázium után mégis félbehagyta egy időre a modellkedést, hiszen nemcsak szép, de okos is volt, ezért vegyészetet kezdett tanulni az egyetemen, teljes ösztöndíjjal. Nagyon jó eredményeket ért el, végül mégsem lett belőle mérnök – otthagyta az egyetemet, hogy minden figyelmét a divatszakmára fordíthassa. Az igazi karrierje 1986-ban indult be New Yorkban, a többi pedig – ahogy mondani szokás – már történelem: hamarosan a legkeresettebb modell vált belőle. Két éven belül a legnagyobb divattervezők dolgoztatták, és a legrangosabb divatmagazinok címlapjain pózolt. Pedig mindez majdnem nem történt meg, mert a kis Cindyt gyerekkorában pont azért csúfolták, ami később világsztárrá tette őt.

Részeletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Hol van már Charlie Sheen és a viharos házasságuk? A sok nehézség ellenére a színésznő karrierje újra sínen van és a boldogságot is megtalálta második férje oldalán.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.
Sztárok
A vörös szőnyeges divat világát az utóbbi években teljesen átformálta a method dressing, vagyis a jelmezekből és a cselekményből inspirálódó tematikus öltözködés, amit most McKenna Grace emelt...
Lifestyle
Hiába van otthon szén-monoxid-érzékelőd, ha nem a megfelelő helyre szerelted fel, ugyanis egy rosszul megválasztott ponton a készülék nem feltétlenül képes időben figyelmeztetni a veszélyre.
Sztárok
Az Ázsia Expressz egyik legszorosabb befutója után nemcsak az eredmény, hanem Tischler Petra indulatos reakciója is beszédtémát adott. Ördög Nóra a helyszínen próbálta csillapítani a versenyzők...
Sztárok
Vona Gábor szereplése az RTL sikerműsorában, Az Árulókban a játék mellett a politikai múltjáról is vitát indított. Puzsér Róbert most hosszú bejegyzésben fejtette ki véleményét.
Fashion&Beauty
A hideg idő beköszöntével előkerülnek a csizmák, a zártabb cipők és a kényelmesebb fazonok, idén azonban a praktikum mellett a látványos részletek is fontos szerepet kapnak. A tervezők három olyan...