Sztárok

Charlie Sheen nem bír magával - Már megint jótékonykodott

Úgy tűnik a botrányos színésznő Lindsay Lohan ismételten bajba került. Megsegítésére pedig nem más érkezett, mint ugyancsak züllött életéről elhíresült színészkollégája, Charlie Sheen, aki korábban már kihúzta a színésznőt a bajból.

A Két pasi meg egy kicsi egykori sztárja most új jelentést adott annak, hogyan segítsünk kollégáinkon, hiszen már másodszorra fizeti ki a népszerű színésznő, Lindsay Lohan tartozását. A 47 éves Sheen igazán nagylelkű havernak bizonyult Lohan kisasszonynak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lindsay és Charlie az AMFAR New York-i divatgálán vett részt, ahol a hírességek egyik stylistja, Phillip Bloch is jelen volt. Utóbbi elmondta, hogy az ember soha nem látja azt, amikor az egyik híresség fizet egy másik hírességnek, idézte Bloch a bőkezű Charlie Sheent. Bloch igazán figyelmes gesztusnak tartja Sheen cselekedetét.

Lohan egyébként nagy hasznát vette Bloch jelenlétének és szaktudásának, hiszen egy igazán káprázatos, hosszú, ezüstszínű estélyiben jelent meg a gálán.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Sheen segített Lindsaynek, hiszen korábban már kihúzta a bajból a színésznőt, amikor 100 ezer dollárt adott neki, hogy rendezze tartozásait. Egyes állítások szerint azonban Lohan nem fogadta el a felajánlott összeget. Charlie Sheen azonban nem csak színésznő kollégájának adott nagylelkűségéből, számos más barátját húzta már ki a csávából, nyilatkozta a színész képviselője az E! News-nak.

Fotó: kulisykultury.pl, gotceleb.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...
Sztárok
Szinetár Dóra nem sokkal az unokája születése előtt azt is elárulta, milyen nemű lesz a baba.
Lifestyle
Mielőtt az őszi hideg miatt ismét rendszeresen bekapcsolnánk a fűtést, érdemes néhány percet szánni a radiátorokra, ugyanis egy kevéssé ismert beállítás az egész fűtési időszakban sokat számíthat.
Sztárok
A Terror Háza Múzeum előtt tartott demonstráción lépett színpadra zenei fellépőként Nagy Feró, aki a múzeum működésének felülvizsgálata és a főigazgatói tisztség megszüntetése elleni kiállásában...