Caramel felesége második gyermeküket várja: Szilágyi Szilvi megható sorokkal tudatta az örömhírt

Örömhírrel jelentkezett a közösségi oldalán Molnár Ferenc Caramel felesége: Szilágyi Szilvi egy rövid posztban tudatta a követőivel, hogy második gyermekét hordja a szíve alatt.

Gyarapodik a család

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Molnár Ferenc Caramel nevét akkor ismerte meg az ország, amikor megnyerte a TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorának 2. szériáját 2004-ben – az énekes már a show elején hatalmas népszerűségre tett szert, karrierje pedig azóta is töretlen. Időközben a magánélete is révbe ért: megnősült, a gyönyörű felesége, Szilvi pedig 2014-ben egy kislánnyal is megajándékozta. Szofival nagy boldogságban éltek hármasban, mígnem a kislánynál leukémiát diagnosztizáltak: az aggódó szülők mindent megtettek gyermekük felépülése érdekében, igyekeztek minden idejüket Szofira fordítani. A gyötrelmes küzdelem végül szerencsére jó eredménnyel zárult, hiszen 2020-ban jött a jó hír, hogy a kislány meggyógyult. Most pedig újabb mérföldkőhöz érkezett a családjuk, Szilvi ugyanis bejelentette, hogy második gyermekével várandós.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Vasárnap este kiderült, ki nyerte a Sztárban Sztár All Stars második évadát – A döntőben került sor az év televíziós bejelentésére is!
Lifestyle
Épp úgy indult ez a nap, mint oly sok hasonló, amelyiken esküvőt tartanak.
Egészség
A megfelelő folyadékbevitel alapvető, de nem mindegy, mit iszunk. Egyes italok – főleg az üdítők – hosszú távon komoly károkat okozhatnak.
Lifestyle
Új perspektívát adhat a Halaknak egy meglepő felismerés. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...