2010-ben könyvet írt Safe at Home címmel, majd 2014-ben megjelent Hacktivist című képregénye is. Életének meghatározó élménye volt a dél-afrikai tartózkodása, amely mélyen megérintette, és a UNICEF nagyköveteként azóta is aktívan részt vesz jótékonysági munkában. A közösségi médiában is az elsők között volt a hollywoodi sztárok közül: nyitott, közvetlen stílusával rendszeresen kapcsolatot tart rajongóival. Magánéletében több fordulat után 2009-ben ment feleségül David Bugliarihoz, akitől két gyermeke született, Milo és Elizabella. Bár számos területen aratott sikert, saját bevallása szerint a jótékonysági tevékenysége áll legközelebb a szívéhez – ez az a szerep, amelyre a legbüszkébb. Azonban amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy bár már 53 éves, ezt egyáltalán nem mondanánk meg róla, mert pont olyan csinos és fiatalos, mint amikor megismerte a nagyközönség.
Fotó: Instagram/ milano_alyssa