Sztárok

Milliók könnyezték meg Bruce Willis lányának nyilvános vallomását: "Ma nagyon hiányzik az apukám..."

Rumer Willis néhány hónappal ezelőtt adott életet első gyermekének, és fiatal édesanyaként még inkább letaglózza, hogy világhíres apukája többé nem tud részt venni a család életében.

Rohamosan romlik az állapota

Néhány hónappal ezelőtt derült ki, hogy gyógyíthatatlan neurodegeneratív betegséggel, úgynevezett frontotemporális demenciával küzd az elmúlt 30 év egyik legnagyobb hollywoodi sztárja, Bruce Willis. A Die Hard, a Ponyvaregény, a Sin City és a Hatodik érzék korábbi főszereplője még 2022 tavaszán vonult vissza a nyilvánosságtól, azóta egyetlenegyszer sem láthattuk, ám családtagjai és barátai beszámolói szerint az állapota rohamosan romlik. Nemrégiben Willis korábbi feleségét, Demi Moore-t döbbentette meg, hogy egykori házastársa már nemigen ismeri fel. Ugyan a hírességnek még most is akadnak tiszta pillanatai, leszokott korábbi szenvedélyéről, az olvasásról, a kedélyállapota rendkívül ingadozó, és szavakkal már nemigen tudja kifejezni magát. Nem csoda hát, ha a családtagokra is hatalmas nyomás nehezedik ebben a szörnyű helyzetben. Most épp Willis lánya, Rumer fakadt ki egy szívszorító bejegyzésben.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az egykori hollywoodi filmcsillag frontotemporális demenciája egyre súlyosabbá válik. A hírek szerint Willis jelenlegi feleségét és gyermekeit tisztább pillanataiban még felismeri.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...
Lifestyle
A néhány napja elhunyt amerikai újságírónő, aktivista Gloria Steinem rengeteget tett az egyenjogúsgért és azért, hogy a nők hangját az egész világon meghallják. A modern feminizmus egyik legismertebb...
Sztárok
Ugyan teljesen átalakult zsűrivel és megújult lendülettel tért vissza a képernyőre a Megasztár legújabb évada, a műsorból kikerült Tóth Gabi személye továbbra is folyamatosan jelen van a stúdióban.