Sztárok

Végre új dallal jelentkezett a népszerű magyar zenekar: ez a véleményük a mostani trendekről

A húszasod nem szívja fel a könnyed, kimondanád, ami bánt, de sztoriban könnyebb” – énekli MC Columbo, a Brains legújabb klipjében. Hosszú kihagyás után a közösségi média felszínes használatáról szóló új dallal jelentkezett a népszerű magyar együttes.

Ez a Brains véleménye a trendekről

Jó ideje nem jelent meg dal a csapattól, most egyből három új szerzeménnyel lepik meg a közönséget. Ezúttal nem kislemezként, hanem külön megjelenésként jön egymás után a három újdonság, elsőként a Húszas.

Az utóbbi időben sokat dolgozunk otthon, igyekeztünk új, saját utakat keresni. A három új dal nagyon különböző lett, ami annak köszönhető, hogy mindenki beleadta a saját világát. Szerintem a Húszas lett a legütősebb, ehhez – amit ritkán szoktunk - ezúttal behívtunk egy külsős zenei producert. Kid Panel - az elektronikus zenében nemzetközileg elismert szerző – írta a zenei alapokat. A Húszas határozott állásfoglalásunk a mostani trendekről, beleérve a közösségimédia felszínes használatát is. Mi elköteleztük magunkat egy zenei és emberi út mellett, és bármilyen változás van a világban, azon az úton haladunk tovább, amin elindultunk. A dalhoz most egy szövegvideó készült, ezzel is azt akartuk, hogy a mondanivalót erősítsük, ne vigye el a figyelmet a vizualitás” – fejti ki MC Columbo.

Az új szerzemény élőben is hallható lesz a következő koncerteken. Az együttessel az összes jelentős magyar fesztiválon találkozhatunk, és augusztus 13-án Budapest Parkban már mind a három új dal a műsor része lesz.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nézd meg a klipet itt:

Fehérvári Gábor Alfréd úszik a boldogságban: hamarosan új taggal bővül a családja.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...