Sztárok

Ilyen nagy már az ikergyermekekkel várandós Borbély Alexandra terheshasa - Fotó

Többször elodázták az esküvőjüket

Borbély Alexandra és Nagy Ervin csak 2021 augusztusában kötötték össze az életüket, de ha rajtuk múlik, már jóval hamarabb kimondták volna egymásnak a boldogító igent. A 45 éves magyar színész ugyanis még 2019-ben kérte meg szerelme kezét, ám a következő évben derült égből villámcsapásként jött a koronavírus-járvány, s így a színészpár eredeti forgatókönyve is borult. A hírességek egyébként két alkalommal is elodázták az esküvőt, amire végül egy évvel ezelőtt kerítettek sort a Polányban található Babérliget Kúriában. Az eseményen több ismert közéleti személyiség is tiszteletét tette, beszédet mondott például Borbély Alexandra egyik közeli barátja, Pálmai Anna színésznő.

A két népszerű színész párkapcsolata egyébként még 2016-ban kezdődött, de a közönség sokszor csak késve értesült közös életük új fejleményeiről, mivel mindketten szemérmesen óvják magánéletüket a sajtónyilvánosságtól.

Borbély Alexandra 2012 óta a Katona József Színház tagja, mindemellett pedig olyan magyar filmekben játszott kisebb-nagyobb szerepeket, mint a Swing, Az éjszakám a nappalod, a már említett Testről és lélekről, a Drakulics elvtárs vagy a Spirál.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Nagy Ervin 2020-ban távozott a Katona József Színháztól, Borbély Alexandra előtt pedig Váczi Rozi volt a felesége, akivel csaknem 10 évig voltak házasok. 2006-ban váltak el.

Caramel felesége, Szilágyi Szilvi a második gyermekével várandós. A kismama alig várja, hogy új taggal bővüljön a családja, nemrég pedig arról is lerántotta a leplet, milyen nemű a kisbabája.

Leadfotó: Facebook / Borbély Alexandra

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Szeptemberben három csillagjegy életébe visszatérhet valami a múltból, amit már lezártnak hittek. Érzelmes időszak várhat rájuk.
Sztárok
Miller Dávid nem fog teljesen visszavonulni, ám az tény és való, hogy a mentális állapota miatt most egy időre háttérbe vonul és kevesebb tévés szereplést fog vállalni.
Lifestyle
A Bikához egy beszélgetés során olyan információ juthat el, amely átértékelteti vele a jelenlegi helyzetet. Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...