Sztárok

Újabb világsztár lép fel hazánkban: a ’80-as évek rocklegendája ad koncertet

Billy Idol jövő nyáron a Budapest Parkban lép fel.

Sorban érkeznek a világsztárok

A múlt héten adtuk hírül a Femcafe.hu-n, hogy októberben Magyarországra látogat és koncertet ad Patti Smith, a poptörténelem egyik legfontosabb női előadója, és máris újabb jó hírrel szolgálhatunk, jövőre ugyanis visszatér a Budapest Park színpadára Billy Idol. Négy évvel sikeres koncertje után 2022. június 29-én láthatja újra a közönség és hallhatja olyan ikonikus slágereit, mint a White Wedding vagy a Dancing With Myself – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

William Michael Albert Broad, azaz Billy Idol az 1970-es években kezdte pályafutását, első komolyabb zenekarában Clash- és Siouxsie and the Banshees-tagokkal zenélt együtt. Később a Generation X nevű formáció élén találkozhatott vele a közönség, majd a banda 1981-es feloszlása után New Yorkba költözött, és szólókarrierbe kezdett. Még ugyanebben az évben megjelent első EP-je Don't Stop címmel.

Billy Idol első szólólemeze 1982-ben jelent meg, rajta többek közt a White Wedding című klasszikussal, amely több országban arany- és platina minősítést ért el, egy évvel később pedig érkezett a folytatás, a Rebel Yell, amely már a Billboard 200-as listájának hatodik helyéig jutott. Ezt az 1990-es és 2000-es években további hat album követte.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az 1980-as évek egyik legmeghatározóbb punk-rock bálványa jelenleg is aktív: a napokban jelent meg The Roadside című négyszámos EP-je Butch Walker (Green Day, Weezer) produceri vezényletével. Az albumon, amelyet a pandémia alatt írt, többek között két évtizeddel ezelőtti, majdnem végzetes kimenetelű motorbalesetét is feldolgozta.

A díva több mint hat évtizeddel azután pózolt újra a Vogue címlapján, hogy először szerepelt a divatmagazin borítóján.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...