Sztárok

Élő legenda ad koncertet októberben Magyarországon

A világsztár október 13-án a Müpában lép fel a Liszt Ünnepen.

Patti Smith Budapestre látogat

Patti Smith-koncert lesz október 13-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben az első ízben megszervezett Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében.

Az amerikai énekes-dalszerző a poptörténelem egyik legfontosabb női előadója, emellett író, költő, képzőművész, aki nem fél szót emelni a társadalmi igazságtalanságok és problémák láttán – olvasható a szervezők által az MTI-hez kedden eljuttatott ajánlóban.

Mint írták, első lemeze, az 1975-ben megjelent Horses alapjaiban változtatta meg a New York-i punkrock színteret, ezt az utókor idén azzal honorálta, hogy beválasztotta az albumot a Grammy Hírességek Csarnokába. A Horses jelentőségéről számos kritikus emelte ki, hogy Smith a punk addigi alapvetésének számító három perc/három akkordos hozzáállást elhagyta, az akár önálló versként is helytálló dalszövegeket pedig zsigeri tehetséggel ötvözte a minimalistán egyszerű hangszereléssel.

Több interjúban is utalt rá, mekkora hatással volt életére Arthur Rimbaud költészete, akinek gyerekkori otthonát néhány évvel ezelőtt meg is vásárolta Franciaországban. „Patti Smith megmutatta, mennyi rock and roll van a költészetben, és mennyi költészet van a rock and rollban. Patti Smith egy Rimbaud, Marshall erősítővel” – mondta XVI. Károly Gusztáv svéd király, amikor 2011 augusztusában átadta neki a svéd Polar Zenei Díjat.

A punk keresztanyjaként is emlegetett legendás amerikai előadó első magyarországi koncertjét 1998-ban adta a Sziget fesztiválon.

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjáról és eseményeiről a www.lisztunnep.hu oldalon találhatók további információk.

Nem túlzás azt állítani, hogy John Lennon volt a 20. század egyik legnagyobb hatású énekese és zeneszerzője - a Beatles tagjaként komoly szerepe volt a beatzene és a rock fejlődésére. Sokan még több mint 40 évvel a halála után is töretlenül rajonganak a munkásságáért.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.