Váratlan fordulat Berki Krisztián és Mazsi kapcsolatában!

A legbátrabb páros felvtelén derült ki: Berki Krisztián és Mazsi már házasok.
Trükkös bejelentés
A Legbátrabb páros mai adásában az egyik játék során a pároknak meg kell házasodniuk, mindezt azonban csak különböző próbatételek után. A játék előtt Tilla kérte meg a játékosokat, tegyék fel a kezüket azok, akik házasok. Berki odasúgott Mazsinak, aki feltette a kezét. Mondanunk sem kell, mekkora meglepetést okozott, a bulvároldalak pedig felrobbantak már a műsorba kerülés előtt.
Megszólalt
Berki Krisztián a Blikknek megerősítette a hírt. „Az értesülés igaz, valóban elvettem a páromat. A szerelmem már a kapcsolatunk elején mondta, hogy szeretné, ha még idén egybekelnénk, én pedig év elején egy műsorban ígéretet is tettem erre. Tartottam az adott szavamat, megnősültem. Vágytam arra, hogy Mazsi a feleségem legyen, aki a nagy ő számomra. Vagy ő, vagy senki” – árulta el az egykori Fradi-vezér.
Idén tavasszal.




























