Sosem vállalta fel, hogy a saját neméhez vonzódik: titkos szeretőket tartott a legendás hollywoodi színésznő

Barbara Stanwyck Hollywood aranykorának egyik legnagyobb csillaga volt, aki számos időtálló alkotásban bizonyította be a tehetségét. Népszerűségének azonban megvolt az árnyoldala is, hiszen az újságírók és a rajongók árgus szemekkel követték minden egyes lépését, gondosan rejtett titka pedig napvilágra került.

Nagy tehetség volt

Hollywood mindig is rengeteg drámát rejtett, éppúgy, mint napjainkban. Persze mostanra sok minden megváltozott és a világ is messze elfogadóbb lett, mint amilyen egykoron volt, így csak nagyon kevés esetben jelent veszélyt a világsztárokra, ha kiderül róluk valami kompromittáló. Azonban az 1920-as években – és még néhány évtizeden keresztül – bizonyos témák, valamint jelenségek óriási tabunak számítottak. Például az abortuszt, a házasságtörést és a homo-, illetve biszexualitást úgy kezelték, mint valami szégyellnivaló dolgot, így azok, akik féltették a karrierjüket a bukástól, akár az egész életüket hazugságban és titkok sűrű hálójában élték le. A rejtőzés a kor egyik legünnepeltebb filmcsillagának, Barbara Stanwycknek sem volt ismeretlen: a Golden Globe-díjas és háromszoros Emmy-díjas amerikai színésznőről több olyan pletyka is keringett, hogy a saját neméhez vonzódik, ő azonban sosem volt hajlandó megerősíteni a találgatásokat. Ugyan nyilvánosan csakis férfiakkal volt kapcsolata, valódi énjét sosem vállalta a publikum előtt. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Temessy Hédi a kor egyik legfoglalkoztatottabb színésznője volt, ám mikor leszbikus kapcsolata napvilágot látott, sokan már csak emiatt vették szájukra Hédit, nem pedig tehetsége miatt.

Leadfotó: Imagno/Getty Images

Oldalak

Fashion&Beauty
Ha a kánikula helyett inkább az őszi pulcsikért rajongsz, nem vagy egyedül. A jó hír, hogy a vízparti öltözködésnek sem kell kizárólag a minél kevesebb ruháról szólnia – idén a rétegezés, a könnyed...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...
Lifestyle
A fiatal lány a barátja tanácsára költözött vissza a szüleihez, ám az igazi hidegzuhany akkor érte, amikor egy félreküldött üzenet leleplezte a fiú valódi arcát.
Lifestyle
István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.
Lifestyle
Bosszantó, ha ruhamolyok jelennek meg a lakásban. Ezek a röpködő rovarok boldogan rágcsálják a ruhatárat, kárt okozva benne. Az interneten számos módszerről lehet olvasni a kiírtásukhoz, de megesik,...
Lifestyle
A Kosban továbbra is erős a bizonyítási vágy, most sokkal bölcsebben választja meg, mikor és hogyan áll ki magáért. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok mára!