Sztárok

Megúszhatja a börtönt az egykori sztárfocista, akit 9 évre ítéltek el csoportos nemi erőszak miatt

Csoportos nemi erőszak miatt 9 év börtönre ítélték Robinhót, de várhatóan nem fogja leülni büntetését. Egyelőre biztonságban érezheti magát, de sosem nyugodhat meg igazán.

Kimondták a bűnösségét, de megúszhatja a büntetést

Robinho, az egykori sztárfutballista – aki a Real Madridban, a Manchester Cityben, a Milanban is megfordult, míg a brazil válogatottnak 14 éven át volt alapembere –2013. január 22-én erőszakolt meg öt társával egy 22 éves albán nőt Milánóban.

Az ügy 2017-ben jutott el az ítélethozatalig Olaszországban, a százszoros brazil válogatott labdarúgó 9 évet kapott, ám védői fellebbeztek, így a jogerős döntésig felfüggesztették a büntetés végrehajtását – írta meg a 444.hu. Az erőszakoló ezt az eljárást is bukta 2020-ban, de sor került még egy fellebbezési körre, ez ért véget most. A korábbi ítéletet helyben hagyva kilenc év börtönbüntetésre ítélte Robinhót szerdán az olasz legfelsőbb bíróság csoportos nemi erőszakban való részvételéért. Egy másik erőszaktevő, Ricardo Falco szintén kilenc év börtönt kapott, a társaikat nem találta meg a rendőrség.

A 37 éves játékosnak elvileg börtönbe kellene vonulnia, de várhatóan nem fog, mivel ismét hazájában él, és Brazíliának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal. A hvg.hu azt írja, így sem lehet nyugodt Robinho, mert ha olyan helyre utazik, amelynek van – ez csaknem hetven ország –, akkor azt kockáztatja, hogy alkalmazzák vele szemben a nemzetközi elfogatóparancsot.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A támadót korábban is megvádolták nemi erőszakkal, amikor Manchesterben játszott, de 2009-ben felmentették. Ebben az évben megnősült, feleségével két fiuk született.

Nem mindennapi utasításban volt része a minap a 68 esztendős John Malkovichnak. A legendás hollywoodi filmszínész egy forgatás apropóján tartózkodott a vizek városában, ám az egyik helyi luxushotel megtagadta tőle a belépést.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...