Először szólalt meg az AWS: Siklósi Örs megérezte, hogy neki korábban lesz dolga a halállal

„Elmondani az elmondhatatlant, leírni a leírhatatlant”

Az AWS tagjai (Brucker Bence – gitár, Kökényes Dániel – gitár, Veress Áron – dobok, Schiszler Soma – basszusgitár) a videóban részletesen meséltek Örs küzdelméről, illetve arról, hogy ők csapatként hogyan élték meg a helyzetet. Elmondták, hogy kezdetben mindannyian kicsit bezártak, de végig bizakodóak voltak, egyáltalán meg sem fordult a fejükben a legrosszabb forgatókönyv. Örs életvidám és bizakodó volt, a terveiről, a zenekar jövőjéről beszélt kevesebb, mint egy éve a srácoknak. “Volt pár életmentő műtétje, és ezekben a pillanatokban is, amikor kitolták a műtőből, az volt az első gondolata, hogy mi lehet velünk, mi ezt hogyan éljük meg.” Szóba került az is, hogy a dalszövegek utólag, a történtek fényében újraolvasva teljesen új értelmet nyernek. Erről az AWS a következőképp mesél: “Ez nem egy tudatos dolog, amit az ember megfogalmaz magában, hanem egy érzés, ami elkíséri őt az életében [...], hogy neki korábban lesz dolga a halállal, mint más embereknek. Egészen biztos vagyok benne, hogy ezek a dalszövegek, meg régi versei az Örsnek erre reflektálnak, még ha ő ezt abban a pillanatban nem is tudta.”

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az interjúban szó esett még arról is, hogyan dolgozzák fel egymás segítségével a történteket, illetve arról, hogy Örs családja is támogatja őket a folytatásban. De részletesen kitérnek az énekes közösség összekovácsoló erejére, illetve arra is, mennyire sok emberre volt jó hatással. “Ő olyan ember volt, aki kicsit mindenkinek a barátja” - mondják. Ezen kívül mesélnek arról, hogy Örs akaraterejének hála még betegsége alatt is született három új AWS dal, amiből egy még idén nyáron, a Parkos emlékest előtt megjelenik. “Ez a koncert olyan, amiből mi és a barátaink is ki tudják venni a részünket, és ami segíti a feldolgozás folyamatát. Örs teljes életművének tudunk emléket állítani, nem csak mi, a szűk baráti társasága, hanem azok is, akikkel koncerteken találkozott. Szerettük volna, hogy nekik is legyen lehetőségük méltóképp elbúcsúzni Örstől.”

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Évtizedek óta húzódó kérdés kerül ismét reflektorfénybe: kik működtek együtt a kommunista diktatúra titkosszolgálataival? November 4-től bárki betekinthet az egykori állambiztonsági nyilvántartások...
Sztárok
Óriási botrány robbant ki a Ferrarinál a Mexikóvárosi Nagydíj után: Lewis Hamilton kemény szavakkal illette csapattársát, Charles Leclerct, miközben a csapatfőnök is elveszítette a türelmét.
Lifestyle
December 24-e hivatalosan is munkaszüneti nap lesz: az Országgyűlés 193 igen szavazattal fogadta el a javaslatot. A döntést Magyar Péter karácsonyi ajándékként jelentette be.
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.
Egészség
Magyar szakemberek több mint 114 ezer esetet elemeztek, és olyan összefüggésre bukkantak, amely a jövőben akár életek megmentéséhez is hozzájárulhat.
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.