Sztárok

Autóbalesetet szenvedett Arnold Schwarzenegger - a világhírű színész okozta a karambolt

Az esemény múlt hétvégén történt: az egykori kaliforniai kormányzó több autóval is karambolozott. A Terminátor-filmek sztárja nem sérült meg az incidens során.

Négy jármű is érintett a balesetben

Autóbaleset okozott Los Angelesben a legendás hollywoodi színész, az egykoron testépítőként és kaliforniai kormányzóként is ismertté vált Arnold Schwarzenegger. Az Osztrák Tölgyként is emlegetett 74 esztendős akciósztár sajtóértesülések szerint a piroson hajtott át terepjárójával, amikor nekiütközött egy autónak, aminek volánja mögött egy női sofőr ült. A világhírű színész egyetlen karcolás nélkül úszta meg az esetet, és csupán a női vezetőért aggódott, aki könnyű sérülést szenvedett - jelentette a Variety. Az incidens a West Sunset Boulevard és az Allenford Avenue sarkán történt pénteken 16:35 körül - közölte a Los Angeles-i rendőrség sajtóközleményében.

A helyi rendőrség közölte: amikor munkatársaik a helyszínre érkeztek, megállapították, hogy négy jármű is érintett a legendás színész által okozott közlekedési balesetben. Egy nőt a fején keletkezett horzsolás miatt kórházba is kellett szállítani.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A Los Angeles-i rendőrség hozzátette: az esettel összefüggésben egyelőre nem merült fel alkohol- vagy kábítószerfogyasztás gyanúja, de minden körülményt megvizsgálnak, a nyomozás pedig jelenleg is folyamatban van.

A TZM fotóin világosan látszik, hogy Arnold Schwarzenegger városi terepjárója egy piros Priusszal koccant. A felvételeken a 74 esztendős világsztár fekete nadrágban és szürkés szakállal mutatkozott, és az is kiderült, hogy barátja, Jake Steinfeld is a helyszínen tartózkodott, arról azonban egyelőre nem szól a fáma, hogy ő is a terepjáró utasa volt-e.

Az osztrák származású Arnold Schwarzenegger testépítőként kezdte karrierjét, majd jelentős hollywoodi akciósztárrá avanzsált olyan kultikus mozik által, mint a Terminátor, a Ragadozó, vagy a Total Recall - Az emlékmás. 2003-tól 2011-ig tevékenykedett Kalifornia kormányzójaként, mandátuma lejártát követően pedig visszatért a filmiparba.

Fotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Pénteken hivatalosan is hatályba lépett az Európai Unió új, szigorított migrációs csomagja, amely alapjaiban reformálja meg a menekültügyi eljárásokat, ám a kötelező szolidaritás miatt komoly...
Utazás
A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint bár pénteken az ország nagy részén a napsütésé lesz a főszerep, négy északkelet-magyarországi vármegyében zivatarok és jégeső miatt adtak ki riasztást.
Sztárok
Diana hercegnő iker-unokahúgai, Lady Eliza és Lady Amelia Spencer valósággal ellopták a show-t az elit londoni nyári partin, bebizonyítva, hogy a Spencer-család legendás eleganciája örök.
Home&Design
A legtöbben a kényelem vagy a divat alapján választanak kerti bútort. A Feng Shui azonban azt állítja, hogy a színek ennél sokkal nagyobb hatással lehetnek a hangulatunkra és az otthon energiáira.
Lifestyle
A magas intelligencia nem mindig a kitűnő bizonyítványokban vagy a látványos sikerekben mutatkozik meg. Egy pszichológus szerint olyan hétköznapi szokások is árulkodhatnak kiemelkedő szellemi...
Lifestyle
Nyári esték, langyos levegő, egy pohár limonádé az erkélyen – legalábbis ez lenne a terv. A valóságban azonban sokszor már néhány perc után megjelennek a hívatlan vendégek. Szerencsére létezik egy...