Apa és fia együtt a filmvásznon: Szabó Kimmel Tamás kisfia mindenkit levett a lábáról a Beléd estem forgatásán

Apa és fia együtt a filmvásznon
A díszbemutatón Szabó Kimmel Tamás megható részleteket árult el arról, miért volt számára különösen emlékezetes a Beléd estem forgatása. A színész elmondta, hogy a filmben együtt szerepelhetett kisfiával, Gazsival, ami pályája egyik legszebb élménye volt. „A legemlékezetesebb nyilván az, hogy benne van a saját kisfiam, Gazsi, aki egy viszonylag nagy szerepet játszik a filmben. Ahhoz képest, hogy nyolcéves, és ez volt az első alkalom, hogy kamerát látott, elképesztően profin dolgozott. Le a kalappal előtte” – fogalmazott a színész, aki azt is elárulta, hogy a gyerekét ugyanúgy egy castingra vitte el, mint bárki más. „Mondtam, hogy csak akkor lehet benne a filmben, ha valóban jó – és hál’ Istennek az volt.” Szabó Kimmel Tamás szerint a közönség reakciói is megerősítették, hogy jó döntés született: a nézők kifejezetten megszerették Gazsi karakterét. A színész azt is hozzátette, hogy a filmben a lánya is feltűnik egy rövid jelenet erejéig, így a forgatás valódi családi emlékké vált számára. „Ez egy örök emlék. Nem minden nap adatik meg egy színész életében, hogy a saját gyerekeivel játszhasson. Nagyon büszke vagyok erre.” Romantika, humor, identitáskeresés és egy kis időutazás – a Beléd estem garantáltan azokhoz szól, akik hisznek abban, hogy a szerelem néha a legváratlanabb helyzetekben talál ránk.
A Beléd estem című film szereplőivel készült interjút a videóra kattintva tekintheted meg:
Lead fotó: Vertigo Média























