Sztárok

Nem sok ideje van hátra az angol királyi családnak: György hercegből már nem biztos, hogy uralkodó lesz

Még két király és vége

Mantel jóslata szerint még két generációig lesz a trónon a Windsor-ház. „Nehéz megérteni a monarchia létjogosultságát a modern világban, amikor a királyi család tagjaira már inkább celebritásokként tekintünk” – mondta az írónő.

Ha valósággá válik, amit mondott, az azt jelenti, hogy II. Erzsébet dédunokája, az öröklési sorban 73 éves nagyapja, Károly, és 39 esztendős apja, Vilmos herceg után harmadik helyen álló most nyolcéves György hercegből már sosem lesz király.

Mantel már korábban is nagy felháborodást keltett nyilatkozataival, múlt szeptemberben például azt mondta, Anglia mostanra egy kifáradt ország lett, amit egyedül az egykori hatalom emléke tart életben. A Brexit-pártiakat is bírálta, éretlennek és nevetségesnek titulálta őket. Véleménye szerint csak a változás menthetné meg az országot, valószínűleg ezért pártolja a monarchia felbomlását is.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Bár a felmérések folyamatosan azt mutatják, hogy a britek többsége továbbra is támogatja a királyság fennmaradását, és a királynőt kivételesen tisztelik, egy tavalyi közvéleménykutatás szerint a fiatalok most már inkább egy választott államfőt preferálnának az ország élén.

A Buckingham-palota szóvivője nem kívánta kommentálni az ügyet.

Bár a hercegné mindig is arról volt híres, hogy áthágta a rá vonatkozó protokoll előírásokat, van egy ősi szabály, amit azonban csak ő tartott be, Katalin és Erzsébet királynő viszont többször is megszegte azt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Egészség
A szuperélelmiszerek iránti rajongás évről évre erősödik, hiszen egyre többen keresik azokat a természetes alapanyagokat, amelyek kis mennyiségben is látványos hatással lehetnek a szervezetre. A...
Sztárok
David és Victoria Beckham családja köztudottan mindig is egy nagyon erős, összetartó szövetséget alkotott, ám mindez ma már a múlté, elsőszülött fiuk, Brooklyn ugyanis csúnyán belegázolt szülei...
Lifestyle
A karácsonyfa helye nemcsak esztétikai kérdés. A Feng Shui szerint van egy pont a lakásban, ahol a fa kifejezetten kedvezőtlen energiákat indíthat el – és sokan pont oda állítják.
Lifestyle
Elvileg pihenés, gyakorlatban túlélőtúra. Az ünnepi családi és baráti összejövetelek sokaknál nem feltöltenek, hanem kimerítenek – és ennek nagyon is konkrét oka van.
Lifestyle
Kár a kukába dobni a mandarin héját: jóval nagyobb segítségedre tud lenni az otthoni feladatok során, mint azt gondoltad volna.
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.