Sztárok

Angelina Jolie emléket szeretne állítani

A vér és méz földjén című filmben, Angelina életében először forgatókönyvírói, rendezői és produceri feladatokat is ellátott. A filmmel a a balkáni háborúnak szeretne emléket állíani.

A filmben háborús és romantikus történeteket ötvöz. A mozi egy bosnyák lány és egy szerb fiú szerelméről szól, akik a háború kezdete után ellentétes oldalakonn állnak: a lány egy tábor foglya, a fiú pedig ugyanitt őr.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas színésznő egy interjúban vallott a forgatással járó nehézségekről: "Sokáig nem gondoltam semmi másra. Imádtam a filmet, nagyszerű lehetőség az életemben. De a bemutató előtt egy héttel valami megváltozott." Jolie hirtelen ráébredt felelősségük súlyára, a sajátjára éppúgy, mint a háború résztvevőinek, túlélőinek, áldozatainak és a film készítőinek feladatára. "Ez egy olyan furcsa pillanat volt, amikor sírva állsz a zuhany alatt, és a párod hiába akar segíteni, elküldöd, hogy nem tud segíteni rajtad, jól vagy." - nyilatkozta a meghatározó eseményről Angelina.

A forgatás maga sem volt mindig könnyű Angelina számára: "Olyan érzésem volt, mintha kínoznék valakit." A film egyik jelenetében idősödő nők sztriptízre kényszerítenek egy katonát. "Egyszerűen szörnyű volt. Valami olyat követeltem meg egy másik emberi lénytől, amit magától valószínűleg sosem tett volna meg. Az egész csapatnak rossz volt a közérzete."

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mindezektől függetlenül a kamerák mögött állni kellemes élményt jelentett Angelinának: "Nagyon örültem, hogy a kamerát más emberek felé tarthattam." - mondta nevetve a szépség.

A film idén Golden-Globe jelölést kapott a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

Következzen A vér és méz földjén című film előzetese:

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Különleges és szívhez szóló emlékezést tett közzé Bálint’s Pot, a népszerű főzős influenszer, aki egy évvel ezelőtti találkozásuk felidézésével tisztelgett az ország egyik legszeretettebb színésze,...
Fashion&Beauty
A farmer és a csizma párosa ősszel gyakorlatilag megunhatatlan, de ettől még egyáltalán nem mindegy, milyen lábbelit húzunk a kedvenc denimünkhöz. Idén a klasszikus fekete bokacsizmán túl több...
Lifestyle
A konditermek és a közösségi média világából egyre több fiatalhoz jut el az izomnövelést és jobb sportteljesítményt ígérő táplálékkiegészítők trendje. Az egyik legnépszerűbb közülük a kreatin,...
Lifestyle
A takarítás és a házimunka nemcsak fizikai, hanem mentális teher is. Az úgynevezett „láthatatlan munka” és a halogatás sokszor sokkal jobban lefáraszt minket, mint maga a porszívózás vagy a mosogatás...
Utazás
A megszokott úti cél nem unalmas – hanem megnyugtató, különösen egy túlterhelt hétköznapokkal teli életben.
Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.