Sztárok

Nők milliói rajonganak Andrea Bocelli fiáért: édesapja nyomdokaiba lépett a jóképű Matteo – fotók

Libabőr, könnyek a szemben és nagyot dobbanó szív – mind ismerjük azt a semmihez sem fogható érzést, melyet az angyalhangú Andrea Bocelli képes kiváltani pusztán azzal, hogy dalra fakad. A 63 éves olasz tenoristát páratlan tehetséggel áldotta meg a sors, ráadásul kisebbik fia, Matteo is jócskán örökölt ebből az adottságból.

Az egész világot meghódította

Andrea Bocelli az olaszországi Lajatico településen látta meg a napvilágot 1958. szeptember 22-én – szülei már kiskorában tudták, hogy zeneimádó gyermekük nagy dolgokra hivatott, aki már 6 évesen megtanult zongorázni. Bocelli örökletes zöldhályoggal jött a világra, a betegség pedig idővel egyre erősebben rontotta látását. 12 éves korában egy futball-labda fejen találta, és ennek következtében teljesen megvakult, ám még ez sem tántorította el attól, hogy megvalósítsa az álmait. Mielőtt még az egész életét a zenének szentelte volna, kezdetben a jogi egyetem elvégzése után ügyvédként dolgozott, ám hamar rájött, hogy nem ez az ő útja: első sikerét 1992-ben aratta, mikor előadóként először Pavarotti ajánlására Zuccheróval, a híres olasz popénekessel ment európai körútra, ahol a Miserere című dalt énekelték együtt. Ezután már nem volt megállás a világhírnév felé vezető úton: 1994-ben a Sanremói dalfesztivál Új Javaslatok kategóriáját az Il mare calmo della sera című dallal megnyerte, majd a következő évben negyedik lett a Con te partirò című dallal, amelynek angol nyelvű változatát Time to say goodbye címen Sarah Brightman szopránnal együtt énekelte – ezzel végérvényesen befutott, a különleges dal pedig több mint húsz év után is ugyanolyan közkedvelt. Ma már nincs olyan hely a világon, ahol ne ismernék a tenorista munkásságát és földöntúli hangját, egyedülálló tehetségéből pedig kisebbik fia, Matteo is örökölt, méghozzá nem is keveset. A 23 éves fiatalember eleinte zongorázni tanult, de az éneklés is nagy szerepet játszott az életében – mostanra már ő maga is szép karriert futott be, ráadásul 2018-ban édesapjával készítettek egy duettet Fall On Me címmel, amely nem meglepő módon hatalmas népszerűségre tett szert. Galériánkban megnézheted, kicsoda pontosan Andrea Bocelli jóképű fia!

Bocelli 1989-ben állt oltár elé első feleségével, Enrica Cenzattival, akitől két fia született: Amos és Matteo. Bár mindketten világhírű apjukra ütöttek, míg az idősebbik testvér megmaradt csak a zenélés – pontosabban a zongorázás – mellett, addig Matteo énekesei babérokra tört. A tenorista és felesége 2002-ben úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják tovább, Bocelli pedig nem sokkal később megismerte második hitvesét, Veronica Bertit, akitől született egy lánya, Virginia. A válás ellenére az énekes kapcsolata nem romlott meg két idősebbik gyermekével, sőt: szoros kapcsolatot ápol velük, ráadásul rendszeresen együtt zenélnek. Mindkét fiatalember közreműködött édesapjuk legújabb, 2018-as Sí című albumán.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Profimedia

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...