A nő, aki egyszerre akart élni és meghalni - 9 éve, hogy elhunyt Amy Winehouse

Tisztázatlan körülmények

Az énekesnő halálának nyomozása épp annyira volt káoszos, mint amilyen maga, Amy volt. Az első vizsgálatokat Suzanne Greenaway halottkémi törvényszéki bíró végezete el, akiről időközben kiderült, hogy nem rendelkezett ilyen jellegű vizsgálatok elvégzéséhez megkövetelt brit jogi képesítéssel és még gyakorló jogászként sem volt bejegyezve Nagy-Britanniában. A lakásában nem volt drog és az orvosszakértők elhanyagolható mennyiségű alkoholt találtak a sztár vérében, halálának okaként mégis alkoholmérgezést állapítottak meg. Az egyik szomszéd a nyomozóknak elmondta, hogy a hajnali órákban sikítást és ordítást hallott, mégsem vizsgálták tovább a 27 éves souldíva rejtélyes halálát.

A helyzet végülis egyértelműnek tűnt: adott egy fatalista énekesnő, akiről köztudott, hogy függő. A halála előtti hónapokban több koncertjét mondta le egészségügyi problémáira hivatkozva, amelyeken pedig mégis fellépett, azokon borzalmas állapotban jelent meg a színpadon. A drogok és az alkohol mellett az önbüntető párkapcsolatoktól legalább annyira szenvedett rövid élete során. Akkoriban a brit író-rendezővel, Reg Traviss-szel élt együtt, akivel a se veled, se nélküled, szenvedélyektől és szenvedélybetegségektől átitatott kapcsolatuk teljesen megtépázta a tehetséges zenész lelkét. Mámoros és veszélyes életük ellenére Amy Winehouse nagyon vágyott arra, hogy családot alapíthasson a férfivel - állítja a nő apja. A halála előtt néhány héttel váratlan hírt közölt ezzel kapcsolatban vele a lánya.

"Ezt talán nem szabad elmondanom, de azt gondolta, hogy terhes tőle" - mondta el az énekesnőről szóló filmben Mitch Winehouse, Amy édesapja, aki még mindig képtelen elhinni, hogy lánya halálát alkoholmérgezés okozta.

A gyönyörű színésznő egyszer már megfogadta, hogy többé nem esik szerelembe. Úgy tűnik, nem sikerült betartania ígéretét.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Szólj hozzá Te is!