Sztárok

Megrázó részletek derültek ki az Alec Baldwin és Halyna Hutchins tragédiájáról tett vallomásokból

Vallomásokból próbálják összerakni a történéseket

A nyomozók kikérdezték a szintén a tetthelyen tartózkodó Reid Russel kamerakezelőt is, aki elmondta, Baldwin próbálta elmagyarázni, hogyan fogja elővenni a pisztolyt és ezalatt hol lesz a karja. A technikus nem emlékezett pontosan, miért sült el a fegyver, csak a lövés hangos csattanását tudta felidézni. Az ő emlékei szerint az operatőrnő azt mondta, nem érzi a lábát, és felidézte a képet, ahogyan a mentők a földön fekvő, vérben úszó Hutchinst ellátják.

Russel kiemelte, hogy Baldwin óvatosan kezelte a lőfegyvert, és felidézett egy korábbi esetet, amikor a színész külön figyelmet szentelt annak, hogy egy jelenlévő gyerek ne legyen a közelben, amikor egy korábbi lövöldözős jelenetet rögzítettek.

Mindkét stábtag megemlítette, hogy aznap problémák akadtak a forgatáson: többen elhagyták a helyszínt, miután nem megfelelőnek találták a fizetésüket és az ellátásukat. A hiányos csapat miatt csak egy kamerával tudtak dolgozni, amely nem forgott az incidens megtörténtekor, a nyomozás során azonban keresnek bármely olyan felvételt, ami esetleg rögzíthette az esetet.

A kikerülő információk szerint három ember felelt a forgatáson használatos lőfegyverekért, amelyeket fegyverszakértő és az első rendezőasszisztens is leellenőrzött, mielőtt a színészhez kerültek. A nyomozók szerint azonban a rendező nem tudott arról, hogy a jelenetek forgatása előtt vagy után valóban ellenőrizték-e, hogy éles lőszert használnak.

Lapozz!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.