Álarcos énekes: megvan az idei évad győztese – Kiderült, kiket rejtett az utolsó három maszk

Megvan a győztes

A nyomozók és a nézők is tűkön ülve várták, vajon ki lesz a harmadik évad legjobban rejtőzködő tehetsége. A verseny szoros volt, hiszen mind a három előadó elképesztő produkcióval lépett színpadra. A bronzérmet végül a Cápa vitte el, a jelmez alatt pedig nem mást bújt el, mint Szabó-Kimmel Tamás – a nyomozók igazán büszkék lehetnek magukra, hiszen Szandi, Nagy Ervin és Fluor Tomi is a népszerű színészre tippelt, egyedül Szabó Zsófi gondolta úgy, hogy Nagy Sándor lesz a leleplezett.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A végső csata során a Víziló és a Kaméleon mérte össze tudását és tehetségét, végül előbbinek kellett lelepleznie magát, így hamar fény derült arra, hogy a Víziló álarc a csinos énekesnőt, Cserpes Laurát rejtette.

Így végül a műsor győztese a Kaméleon lett, akivel kapcsolatban a nyomozóknak egyöntetű véleménye az volt, hogy valamelyik Vastag-fivér rejtőzködik a maszk alatt – Szabó Zsófi például olyan biztos volt a dolgában, hogy már a produkció elején kijelentette, szerinte Tamás énekel a színpadon. Majd elérkezett az showműsor legjobban várt pillanata, s a legutolsó versenyző is kibújt a jelmezéből, a nyomozóknak pedig ismét igazuk lett, hiszen nem mást bújt alatta, mint Vastag Tamás, így ő lett az Álarcos énekes harmadik évadának győztese.

Újabb versenyző esett ki a TV2 tehetségkutatójából.

Leadfotó: Instagram/ alarcosenekes

Oldalak

Egészség
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
Egészség
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint...
Lifestyle
A Vízöntőnek a rohanás közepette érdemes lehet végre megállnia egy pillanatra - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...