Sztárok

Csak kevesen tudják, mivel foglalkozott a színjátszás mellett: ez volt a legendás magyar színész másik nagy szenvedélye

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas Agárdy Gábor 100 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot: kevesen tudják, de az érdemes és kiváló művész a színjátszáson kívül más területen is maradandót alkotott.

Legenda

Agárdy Gábor, eredeti nevén Gabriel Arkaliján 1922. augusztus 2-án született Szegeden: a 20. századi magyar színjátszás egyik legjelentősebb alakja örmény családból származott, nagyapja az örmény népirtás egyik szenvedő áldozata volt, apját pedig menekülés közben valaki beemelte egy szekérbe, így menekült meg a török mészárlás elől. Agárdy először nyolcéves korában lépett színpadra: játszott a Szegedi Szabadtéri Játékokon, az Országos Színészegyesület színésziskolájába járt, majd 16 éves korában mint "táncos boy és kardalos" leszerződött a szegedi Városi Színházhoz. 1941-ig játszott szülővárosában, ezután vándorszínész lett. 1942-ben katonai behívóval tábori színházba, majd az orosz frontra, végül hadifogságba került, ahol nem árulta el, hogy színész, inkább azt hazudta, hogy festő, így aztán portrékat készíthetett orosz fogvatartóiról. Kilenc hónap múlva tért haza, majd évekig vándorszínészként járta az országot kisebb-nagyobb vidéki társulatokkal. A legendás színész azonban nemcsak a színjátszásban jeleskedett, egy másik területen is megcsillogtatta tehetségét. Részletek a galériában!

A Miskolci Nemzeti Színház 1949-ben fogadta tagjai közé, majd három évvel később Budapestre került, s a Fővárosi Operettszínház tagjaként egyre népszerűbb lett. Három év után átszerződött az Ifjúsági, később Petőfi Színházba, ahol - saját bevallása szerint - pályafutása legszebb tizenkét esztendejét töltötte el. Majdnem háromszázszor alakította ott Katz tábori lelkészt Hasek Svejkjében, és több mint kétszázszor Brecht Bicska Maxiját a Koldusoperában.
Kattints a további képekért!

Bessenyei Ferenc egész életében falta a nőket, ám nem akadt köztük egy olyan sem, akihez a színész hosszútávon is hűséges maradt volna – pedig négyszer is megnősült.

Leadfotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.