Sztárok

A vörös hajú lány, aki rettegett a kamerától, de a színpadon megtalálta önmagát – ki volt ő?

Ma ünnepelné 96. születésnapját az Oscar-díjra jelölt és ötszörös Tony-díjas amerikai színésznő, Julie Harris.

Julie Harris

Az ötszörös Tony-díjas Julie Harris, a 20. századi amerikai színpad egyik legkiválóbb klasszikus és kortárs színésznője volt. Meglehetősen távoli és tartózkodó volt a kamera előtt, és a színházi fények előtt találta meg igazi ragyogását. A szeplős, vörös hajú színésznőt nem csak, hogy összesen tíz Tony-díjra jelölték, és Sarah Siddons-díjas is volt a chicagói színpadon végzett munkájáért, hanem a szórakoztatóipar más területein is díjat kapott, köztük három Emmy-díjat.

Michiganben született, édesapja befektetési tanácsadó, édesanyja ápolónő volt. Élete során háromszor is megházasodott. Első férje filmproducer és ügyvéd volt, ő vezette be a színésznőt a filmiparba. Második férjétől született egy fiúgyermeke. Harmadik férje pedig író volt. Julien Harris élete vége felé mellrákkal küzdött és kétszer is agyvérzést kapott. 2013-ban végül szívelégtelenségben hunyt el.

Tekintsük át legfontosabb szerepeit! Ezekért érdemes emlékezni rá…

A Yale dármaiskolájába járt, majd debütált a Brodwayn, első elismerését pedig a The Member of the Wedding című színdarabbal érte el. Majd megjelent az első mozifilmje, amiben lényegében a színpadi szereplését ismételte meg. Alakításáért Oscar-díjra is jelölték.
Kattints a további képekért!

Fotó, lead: profimedia

10 kép 10 híres történelmi személyről. Mind nők voltak. Vajon te hányat ismersz fel a 10-ből?

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...