Sztárok

A színésznő, aki Petőfit is elcsábította, majd 79 évesen máshoz ment férjhez

Különös házasság

A meghiúsult frigy után az élet ment tovább: Kornélia művésznő három férjet si "elfogyasztott" az évtizedek alatt, majd 1905 nyarán a magyar kulturális élet egyik legnagyobb szerelmi botrányba keveredett. 79 éves korában beleszeretett a 34 éves Rozsnyay Kálmán íróba, akivel olyan nagy volt a szerelem, hogy össze akartak házasodni. A színésznő családja kézzel- lábban tiltakozott frigy ellen, ám mindennek ellenére mégis kimondták az igent. A visszaemlékezések szerint az egész szertartás szinte regénybeillő volt: a művésznő és szerelme a budapesti lakásukban a legnagyobb titokban keltek egybe 1905. december 24-én.

Ezt követően a közel 80 éves Prielle Kornélia fizikai egészsége rohamosan romlott, ám ennek ellenére négy hétre a művésznő szeretett Abbáziájába utaztak, ahonnan még pozitív érzésekkel tértek haza, bízva egy boldogabb jövőben. Ám a sors másképp hozta: a művésznő hazatérése után két héttel ágynak esett és többet már fel sem kelt onnan. Prielle Kornélia 1906. február 25-én késő este örök álomra szenderült, csöndesen, szinte észrevétlenül hunyt el. Szalonjában valóságos pálma és babérliget társaságában ravatalozták fel,egykori menyasszonyi ruhájában.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az énekesnő és a műsorvezető párja közel nyolc éve alkot egy párt.

Fotó, leadfotó: Barabás Miklós/ wikipedia

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.
Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.