Növényi Norbert és Nika esett ki A Nagy Duettből - Liptai Claudia pedig cukrász lett

A szövegelfelejtő Növényi Norberttől búcsúzott el A Nagy Duett harmadik adása. Nem ez volt az egyetlen meglepetés, Majka bejelentésétől is tátva maradt a szánk.

Liptai cukrász lett

Izgalmas információval kezdődött A Nagy Duett harmadik adása.

"Liptai Claudia cukrász lett, letette a vizsgát a napokban" - jelentette ki Majka rögtön az adás első perceiben.

A produkciók

Fésűs Nelly és Berki Krisztián a Bódi család Aranyeső című dalával kezdte a műsort. Szulák Andrea végre érezte a produkcióba befektetett munkát, Kasza Tibor szerint viszont Berki visszafelé fejlődik, az első adásban ehhez képest nagyon szépen énekelt.

Markó Robi és Lola a Hungária együttes Multimilliomos Jazzdobos című dalával álltak színpadra.

Péter Szabó Szilviát és Surda bőrébe bújt Pachmann Pétert állva tapsolta meg a zsűri az "A Sad Dio" című szerb dal után, ráadásul Dér Heni szerint a mássalhangzókkal telezsúfolt szöveg is tökéletesre sikerült. Mindhárom zsűritagtól 10 pontot kaptak, és a nézők szavazatai szerint ők kerültek az első helyre.

Keleti Andrea és Peter Sramek United Koktél című dalában Andrea végre táncolhatott, de ennek ellenére nem volt elégedett önmagával. "Jobban beszélsz magyarul, mint ahogy én énekelek”- mondta partnerének, Peter Srameknek.

Rubint Réka és Pintér Tibi a Wellhello és a Halott pénz „Emlékszem, Sopronban” című dalával fesztiválhangulatot hoztak a színpadra, amiben Pintér sajnos nem tudott igazából ellazulni és feloldódni, ez tényleg nem az ő stílusa.

Növényi Norbi pedig néhol teljesen elfelejtette a Pa Dö Dö együttes By By Szása című dalának szövegét, partnere Nika bánatára. Ki is estek.

A többi páros produkciójáról a következő oldalon olvashatsz.

Fotó:TV2

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Utazás
Sok magyarban még mindig megvan a sztereotípia, hogy a női sofőrök rosszabbak, mint a férfiak. Nos, az egyikük alaposan rácáfolt erre, pedig épp beszorították a parkolóban.
Lifestyle
A technikai fejlődés új utakat nyit meg mindenhol, és a gyártók ehhez szeretnének is igazodni. Most egy fontos dolog tűnhet el a termékek csomagolásáról, de ez vajon veszélybe sodorhatja az...
Sztárok
Pár nappal ezelőtt, május 18-án sor került az új Szentatya, XIV. Leó pápa beiktatási szentmiséjére a vatikáni Szent Péter téren, az ünnepélyes eseményen pedig a stílusikon spanyol királyné, Letícia...
Sztárok
Rácz Jenő és a párja, Rácz-Gyurciza Dóra sztorija igazi tündérmese, de utóbbi most őszintén elmondta, hogy ha nincs meg a boldogság, akkor nem lenne értelme tovább folytatni.
Lifestyle
Rossz dolog, ha szemetesnek nézzük a vécét, de néhány magyar így szokott lennie vele. Vannak azonban tiltott dolgok, amiket soha nem lenne szabad lehúzni benne.
Utazás
Magyar éghajlatkutatók és meteorológusok árulták el, hogy az ilyenkor szokásosnál jóval hűvösebb és barátságtalanabb időjárás honol május derekán.