Sztárok

A 80-as évek egyik leggyönyörűbb színésznője volt: így néz ki ma Michelle Pfeiffer

Vallomás

A People magazinnak elárulta, hogy a húszas évei elején egyáltalán nem figyelt oda semmilyen szépségápolási tanácsra.

"Húsz éves voltam, ez a legveszélyesebb korszak egy ember életében. Az irányítás egyszerűen kicsúszott a kezeim közül" - meséli a People-nek a Michelle Pfeiffer. "Ma már használok naptejet és rendszeresen manikűrözök, pedig korábban sosem csináltam ilyet. El sem tudod hinni, milyen sokáig tart lefeküdni vagy elindulni otthonról".

De nem volt mindig tökéletes. Elárulta, hogy a húszas éveiben ő is engedett a bűnös élvezeteknek.
"Egyáltalán nem foglalkoztam a szépségápolással. Cigarettáztam, azt ettem, amit akartam, és szappannal mostam meg az arcomat. Az emberek elborzadtak attól, ahogyan a bőrömmel bántam".

Michelle arról is beszámolt, hogy rendszeresen edzeni jár, egészségesen táplálkozik, viszont őszintén bevallotta, hogy a sima arcát nem a jó géneknek, hanem botoxinjekcióknak köszönheti.

A Huffington Postnak adott nyilatkozatából kiderül, hogy hollywoodi színésznőként egyáltalán nem álszent, szerinte egy kevés plasztika még jól is tud mutatni. Persze, az már kicsit szomorú, ha a tükörbe tekintve egy idegen néz vissza ránk, de amíg valaki így érzi jól magát, addig másnak ebbe nincs beleszólása.

Összességében megegyezhetünk abban, hogy Michelle Pfeiffer mind a mai napig baromi jó formában van, és egy húszast bőven letagadhatna magáról.

Még újszülöttként fogadta örökbe a színésznő a szépséges Claudia Rose-t.

Lead Fotó: 123rf, Forrás: People, Huffing Post

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Arra biztosan nem fogunk tudni tudományos bizonyítékot szállítani senkinek, hogy egy ékszeren lehet-e rontás, de hogy zálogba be lehet adni őket, az biztos.
Utazás
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a magyarországi fürdővizeket vizsgálta. Akadnak olyan strandok, amik kifogásolható minősítést kaptak.
Sztárok
Cindy Crawford neve az egész világon mindenki számára ismerős, ahogyan elbűvölő vonásait sem könnyű elfelejteni – mégis, az általa nemrég közzétett képeken egy pillanatra rá sem ismertünk.