Megható pillanatok, könnyek és nevetés: nézd vissza a 20 perc őszintén összes adását itt!

Véget ért a 20 perc őszintén második évadja is, amely ezúttal is hatalmas népszerűségre tett szert nektek köszönhetően. Összegyűjtöttük az összes epizódot, ha esetleg lemaradtál volna egyes részekről!

A 20 perc őszintén 2. évadjának összes része elérhető itt

Az elmúlt időszakban Kulcsár Edina hatalmas figyelmet kapott a médiában. Az egykori szépségkirálynő és Csuti kapcsolata véget ért, de Edina újra szerelmes lett, a magyar rapper, G.w.M rabolta el a szívét. A sztár mindeközben vállalkozását is építi, emellett nemrégiben egy dalt is kiadott, amely az Egyetlen szó címet kapta.

A második részében a Jászai Mari-díjas színésszel, Mucsi Zoltánnal beszélgettünk. Szenvedélyes, időnként vulgáris karakteréről vált híressé, ugyanakkor egy igen szerény színművészről van szó. Ebből a részéből kiderült, hogy melyik is igazán ő.

A harmadik epizódban a Moszkva tér sztárjával, Szabó Simonnal beszélgetett Kraszkó Zita, a Femcafe főszerkesztője. Ahogyan azt megszokhattátok, ezúttal is egy hazugságvizsgáló segítségével faggatjuk a vendégünket. A színművész gyakran alakít rosszfiúkat a filmekben és sorozatokban, ezúttal pedig a magyar sikersorozatban, A besúgóban is láthatjuk.

A negyedik részben az X faktor egyik zsűrijével, Gáspár Lacival beszélgettünk. A zenész mesélt arról, hogy mennyit segített neki a hit az élete során, például abban, hogy hogy felépüljön sérülése után. Arról is beszélt, hogy mennyire nehezen indult be a karrierje, és milyen nehézségekkel küzdött gyermekkorában.

Oroszlán Szonja 2015-ben mindenkit meglepett, mikor bejelentette, hogy az Egyesült Államokban kezd új életet - interjúnkban őszintén mesélt a karrierjéről, a beskatulyázás problémájáról, valamint az állatokhoz fűződő szeretetéről is.

A műsor támogatói: Cofidis, az online hitelek specialistája. Rossmann, az akciók hőse. FOXPOST, az ország legnagyobb csomagautomata-hálózata.

Az őszinte beszélgetések és a sokszínű tartalmak támogatója a Vodafone. A műsor a Vodafone Podcast Pioneeers támogatásával készül.

Oldalak

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?
Lifestyle
Unod már, hogy sosem sikerül ideális állagúra készíteni a tojást? Nos, ezzel az egyszerű, de nagyon bevált módszerrel mindig tökéletes végeredményt készíthetsz – ráadásul mindössze pár perc alatt!
Lifestyle
Ha nem hagytál még el személyi igazolványt, akkor adj hálát az égnek, mert rengeteg bosszúságtól kímélted meg magad.
Sztárok
Mostanáig úgy tűnt, Meghan és Harry megtalálták a helyüket a brit királyi családon kívül, azonban ahogyan az kiderült, a hercegnek valójában komoly problémái vannak.
Lifestyle
Van egy olyan szín, amit a Feng Shui szakértői szerint tilos a hálóban használni, ugyanis akaratlanul is boldogtalanságot és szerencsétlenséget vonzhatunk be vele az életünkbe.
Fashion&Beauty
Penélope Cruz ragyogó megjelenést villantott a Chanel párizsi bemutatóján: a színésznő olyan sikkesen festett, hogy arról csakis szuperlatívuszokban lehet beszélni.
Lifestyle
A mai telihold új lendületet és energiát hoz a Kos számára. Napi horoszkóp.