Recept

Vegetáriánus töltött káposzta a nagyitól - 30 éves recept

A töltött káposztát szinte mindenki szereti, ebben a formában pedig a vegetáriánusok is bátran fogyaszthatják. Ha így készítjük, garantáltan gyorsan el fog fogyni az ünnepi vacsora alatt. Mutatjuk a receptet!

Hozzávalók

  • 1 kg savanyú káposzta
  • 1/2 kg fejeskáposzta
  • 5-6 evőkanál szójagranulátum
  • 5-6 evőkanál árpagyöngy
  • 3 tojás
  • só, bors, piros paprika, petrezselyem ízlés szerint
  • 1 kávéskanál piros arany
  • 1 nagy fej hagyma
  • 200 gramm füstölt sajt
  • tejföl a tálaláshoz

Elkészítés

Öntsük le az árpát forró vízzel, fedjük le és hagyjuk ázni legalább 2 órát. A szójagranulátumot tegyük egy tálba és engedjük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, majd keverjük hozzá a sót, borsot, piros paprikát, petrezselymet. Ezt is hagyjuk ázni legalább 1 órán át. Közben dinszteljük meg a hagymát olajon, adjunk ehhez is a fűszerekből. Nyomkodjuk ki óvatosan a megpuhult szójából a vizet, majd adjuk hozzá a hagymát és keverjük el benne. Ezután mehet bele a piros arany is. Ha alaposan összedolgoztuk, öntsük bele az árpát és üssük bele a tojásokat. A kész tölteléket hagyjuk egy kicsit állni. Addig forró vízben puhítsuk meg a káposztaleveleket. Vegyünk elő egy nagy lábast és terítsük szét az alján a savanyú káposzta felét, majd szórjunk rá füstölt sajt kockákat. Erre pakoljuk rá a töltött káposztákat, majd jöhet egy újabb réteg savanyú káposzta és sajt. Engedjük fel annyi vízzel, amennyi ellepi és lefedve főzzük készre.

Ha tetszett a recept, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!

Fotó: Pinterest
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Recept
Lifestyle
Hivatalosan is megjelent a 2026/2027-es tanév rendje, így a családok és a pedagógusok már most elkezdhetik tervezni a következő szezont. A megszokott keretek mellett több olyan újítás is helyet...
Sztárok
Thylane Blondeaut 2006-ban kezdték a világ legszebb kislányának nevezni: a becenevet még a Vogue magazintól kapta, azóta viszont a francia modell már felnőtt nővé érett, és 25 évesen, hétfőn férjhez...
Sztárok
A harmadik gyermekével várandós Anne Hathaway szinte kicsattan a boldogságtól: a gyönyörű sztárt nemrég New Yorkban kapták lencsevégre, méghozzá egy elképesztő megjelenésben.
Lifestyle
Rendkívüli közleményben figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): Magyarországon, a beregsurányi térségben hivatalosan is azonosították a kőrisrontó karcsúdíszbogár jelenlétét...
Sztárok
A Manchester City és a norvég válogatott gólgyárosa, Erling Haaland nemcsak a pályán ér el történelmi sikereket, de a magánéletében is révbe ért. Kevesen tudják, hogy gyönyörű párja, Isabel maga is...
Sztárok
Komoly átszervezések és személyi változások lépnek életbe az ATV háza táján, ahol a Híradó, a Fórum és az Aktuál csapata is látványosan megújul. Miközben a csatorna több ismert arca új szerepkörben...