Recept

Olaszos csirkés egytál - Nem tudsz neki ellenállni

Egy szuper olaszos egytálétel receptet mutatunk most, amely az egész családnak ízleni fog. Az elkészítése egyáltalán nem bonyolult és sok időt sem vesz igénybe. Íme!

Hozzávalók

  • 4 kicsontozott, bőr nélküli csirkemell
  • fél csésze fehér bor
  • 2 közepes fej hagyma
  • 1 csésze koktélparadicsom
  • 2 ek paradicsompüré
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 15 szem fekete olajbogyó
  • 3 tk kapribogyó
  • 2 ek apróra vágott friss bazsalikom
  • só, bors
  • olívaolaj

Elkészítés

A megtisztított csirkemellet sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg olívaolajjal. Egy serpenyőbe tegyünk egy kis olívaolajat és pirítsuk meg a hús mindkét oldalát. Ekkor vegyük ki a húst és tegyük félre. A serpenyőbe ekkor öntsünk bele negyed csésze bort, tegyük bele a felaprított hagymát. 5-6 percig főzzük, majd adjuk hozzá a félbevágott paradicsomot és a paradicsompürét. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Keverjük el jól, majd öntsük hozzá a maradék bort. Fedjük le és 8-10 perc alatt főzzük össze, amíg be nem sűrűsödik. Adjuk hozzá az olívabogyót, a kapribogyót és a zúzott fokhagymát. Pár percig még főzzük, majd tegyük bele a korábban félretett húst. 10 percig lefedve főzzük és rizzsel tálaljuk.

Ha tetszett a recept, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!

Fotó: deliciousmeetshealthy.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Recept
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nyugodt haladásnak: a következő hetekben több csillagjegy számára is próbára teheti a türelmet az élet. Váratlan helyzetek, nehéz döntések és félreértések borzolhatják a...
Lifestyle
A tikkasztó hőség idején a kutyasétáltatás a szokásosnál is több odafigyelést igényel. Bár a legtöbben a forró aszfalttól tartanak, valójában több olyan veszélyforrás is akad, amely komoly...
Lifestyle
Több kommentelő feltette a nagy kérdést: önmagában gondot jelent, ha a klímát egy hosszabbítóba csatlakoztatják?
Sztárok
Kevesen tudják, hogy a történelem egyik legismertebb brit államférfija nemcsak rendkívüli szónoki képességeiről és vezetői kvalitásairól volt híres, hanem számos meghökkentő magánéleti szokásáról is...
Egészség
A nyári hőhullámok idején sokan keresik a legjobb módját annak, hogyan pótolják a folyadékveszteséget, és hogyan őrizzék meg a frissességérzetet a tartós kánikulában. Bár a legtöbben automatikusan a...
Fashion&Beauty
Van egy párosítás, amely idén nyáron szinte észrevétlenül hódította meg a divatrajongók gardróbját. Egyszerre kényelmes, nőies és elegáns, ráadásul pillanatok alatt stílusossá varázsolja a...