Recept

Ilyet csak a nagyinál ettél: Így készül a legfinomabb piskótatekercs

Süsd meg még ma!

Lekváros piskótatekercs

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 6 ek kristálycukor
  • 6 púpozott ek rétesliszt
  • lekvár

Elkészítés:

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük, miközben kanalanként adagoljuk hozzá a cukrot. Ha a hab kész, egyenként hozzáadjuk a tojássárgáját is. A habverőt kikapcsoljuk, ezután a tálba szitáljuk a lisztet is, majd finoman, de alaposan elkeverjük a cukros-tojásos masszában. A sütéshez olyan tepsit válasszunk, amelyikben kb. egy ujjnyi lesz a tészta. A lapos edényt sütőpapírral kibéleljük, beleöntjük a masszát, egyenletesre simítjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Alsó-felső sütéssel kb. 30 percig sütjük. A sütő ajtaját semmiképp se nyitogassuk, különben összeesik a tészta. Tűpróbával ellenőrizzük: ha a tészta belseje nem ragad a tűre, megsült a piskóta. Ekkor tiszta konyharuhára borítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, majd a tésztát a konyharuhával együtt feltekerjük és így hagyjuk kihűlni. Ha már nem meleg a piskóta, finoman kihajtjuk, megkenjük lekvárral és újra feltekerjük, de már konyharuha nélkül. Tálaláskor ujjnyi szeletekre vágjuk és a tetejét porcukorral is megszórhatjuk.

További piskóta receptekért lapozz!

Fotó és leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Recept
Lifestyle
Van, aki soha nem gondolkodott még el azon, melyik csuklójára csatolja fel az óráját, mások viszont tudatosan ragaszkodnak a megszokott oldalukhoz. De vajon puszta kényelemről van szó, vagy a...
Sztárok
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.
Lifestyle
Bár a D-vitamin elengedhetetlen a csontok, a fogak és az immunrendszer megfelelő működéséhez, a téli hónapokban akár minden harmadik felnőttnél hiányállapot alakulhat ki a napfény hiánya és a nem...
Sztárok
Úgy tűnik, a brit királyi családban továbbra sincs béke, egy bennfentes szerint ugyanis Vilmos herceg olyan álláspontra helyezkedett, amely még az édesapjával való kapcsolatára is hatással lehet.
Sztárok
Isabelle Huppert különleges szépségével, titokzatos kisugárzásával és felejthetetlen alakításaival írta be magát a filmtörténelembe, és bizony 73 évesen is képes minden tekintetet magára vonni.
Fashion&Beauty
Ha van egy szín, amely idén könnyedén háttérbe szoríthatja a ruhatárak örök klasszikusát, a feketét, akkor az a csokoládébarna. Gazdag, meleg árnyalata egyszerre elegáns és modern, ráadásul a...