Recept

Karfioltortilla - Egyszerűbb elkészíteni, mint gondolnád

Jöhet a karfiol bárhol, bármikor, bármilyen formában? Fogadjunk, hogy tortillaként még nem próbáltad! Bizony, még ezt is lehet belőle készíteni. Mutatjuk, hogyan!

Hozzávalók

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
  • 3/4 fej karfiol
  • 2 nagy tojás
  • 1/4 csésze apróra vágott friss koriander
  • 1/2 lime leve és héja
  • só, bors ízlés szerint

Elkészítés

A karfiolt szedjük szét rózsáira, tegyük bele egy aprítógépbe és addig aprítsuk, míg olyan állagú nem lesz, mint a kuszkusz. Ezt követően egy tálba téve tegyük be 2 percre a mikróba, keverjük el, majd újabb 2 percig melegítsük. Ekkor nyomkodjuk ki belőle a felesleges levet. A tojásokat verjük fel, majd adjuk hozzá a karfiolhoz a korianderrel, a lime levével és a héjával együtt. Ízesítsük sóval és borssal, majd az egészből gyúrjuk gombócokat. Egy sütőpapírral kibélelte tepsibe lapítsuk el a golyókat, mintha kis tortillák lennének. 190 fokra előmelegített sütőben süssük 10 percig, majd óvatosan forgassuk át mindegyiket. További 5-7 perc alatt süssük készre. Hagyjuk kihűlni, majd tegyük bele forró serpenyőbe. Kissé nyomjuk le, hadd piruljon meg az oldala. Ismételjük meg ezt a másik oldalán is. Ezt követően fogyaszthatjuk.

Fotó: sbhallfamily.blogspot.com

Oldalak

Recept
Sztárok
Az 58 esztendős televíziós csak ritkán enged betekintést magánélete kulisszái mögé, most viszont - fia 24. születésnapja apropóján - kivételt tett - rajongói legnagyobb örömére.
Sztárok
Januárban startolt el a TV2-n A Nagy Ő című népszerű párkereső reality hetedik szezonja, melyben Stohl András színész keresi a szerelmet a kegyeiért versengő hölgyek gyűrűjében. Február 4-én, szerdán...
Lifestyle
Sós, karakteres, megosztó – van egy sajtféle, amelyet rengetegen reflexből kizárnak az étrendjükből, pedig éppen az idősebb szervezetnek lenne rá a legnagyobb szüksége.
Lifestyle
A fasírt egy igazi klasszikus kedvenc a magyar konyhában, ám ha a szokásosnál is jobb verzióra vágysz, érdemes megbolondítani egy olyan fűszerrel, amire bizonyára nem gondoltál még ezelőtt.
Lifestyle
A turkálók igazi kincsesbányák tudnak lenni: fillérekért designer darabok, különleges vintage ruhák, egyedi kiegészítők. A sikerélmény viszont könnyen elvakít, és ilyenkor sokan hajlamosak...
Fashion&Beauty
Ha tavasszal frissítenéd a cipőkollekciódat, ideje újragondolni az örök klasszikus fehér sneakert. A 2026-os szezonban a barna–rózsaszín modellek lépnek elő stílusos alternatívává: egyszerre...