Epres-banános kenyér - Recept

Egy hosszú, fárasztó nap után nincs is jobb, mint lekucorodni a televízió elé, és enni valami finomat. Ha valami gyors és egyszerűen elkészíthető harapnivalóra vágyunk, süssünk epres-banános kenyeret!

Hozzávalók

  • 1 ¾ bögre liszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • ½ teáskanál
  • szóda-bikarbóna
  • ½ teáskanál só
  • ¼ bögre barna cukor
  • 3 nagyobb méretű banán
  • 1 tojás
  • 1 teáskanál vanília aroma
  • ½ bögre görög joghurt
  • 1 bögre eper

​Elkészítés

Az epret könnyen helyettesíthetjük fagyasztott gyümölcsökkel is, az íze ugyanolyan isteni lesz! Először keverjük össze a lisztet a sütőporral, a szóda-bikarbónával, a sóval és a barna cukorral. Ha ezzel végeztünk, pucoljuk meg a banánokat, vágjuk szeletekre, és villával törjük kis darabokra.

Egy másik tálban keverjük össze a maradék hozzávalókat - a banánt, a tojást, vanília aromát, a joghurtot és az epret. Habverő segítségével vegyítsük össze a két tál tartalmát, majd a banános-epres masszát szépen lassan öntsük bele egy kivajazott formába.

A tetejét feldíszíthetjük pár apróra vágott eperrel is. Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és körülbelül 40-45 percig hagyjuk benne, hogy jól átsüljön. Mielőtt kivennénk, végezzünk tűpróbát.

Ha te is szereted a gyümölcsös kenyereket, akkor nyomj egy lájkot a cikkre vagy oszd meg másokkal is!
Nézd meg ezt is: Gesztenyés tekercs - Recept

Fotók: FashionandSweets.com

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
Vajon mi válthatta ki a királynéból azt a feszültséget, amit csak rengeteg pénz árán lehetett elmulasztani? Cikkünkből most megtudhatod!
Sztárok
Ezek a férfiak bizony nem csupán azért nagyon szexik, mert elképesztő tempóval száguldoznak a trükkös pályákon minden héten, de külsejük is megér egy misét.
Lifestyle
A kérdés, hogy valóban szükség van-e arra, hogy egy fiatal lány már ilyen korán bőrápolási rutint kövessen – mint a tisztítás, tonizálás, hidratálás és szérum használata – egyre inkább napirendre...
Lifestyle
Alaposan át kell gondolni, hogyan ápolod most a füvet a kertedben, mert nagy hibákat követhetsz el.
Lifestyle
A legtöbb nőnek van egy kedvenc melltartója, amit minél tovább szeretne viselni. Azonban amikor elérkezik az új melltartó vásárlásának ideje, sokunknak összeszorul a gyomra, és inkább halogatja,...
Home&Design
Mindannyian vágyunk arra, hogy otthonunkban is ugyanazt a kényelmet és nyugalmat tapasztalhassuk, amit egy luxus szállodai szobában élhetünk át. Szerencsére van néhány egyszerű, de hatékony tipp,...