Recept

Egyszerű és egészséges: Halgolyók citromfűnyárson

A szakemberek szerint hetente minimum egyszer ajánlott halat fogyasztanunk egészségünk megőrzése érdekében. A következő receptünk nemcsak ennek az elvárásnak tesz eleget, hanem finom és egyszerűen elkészíthető is.

Hozzávalók:
350 g tőkehal
1 hagyma
250 g főtt burgonya
4 cl vörösbor
só, bors
2-3 tojás
zsemlemorzsa
8-10 dn citromfűpálcika
olaj

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Elkészítés:
Forrásban lévő vízben negyed óra alatt főzzük meg a halat. Várjuk meg míg kihűl, ezután könnyedén eltávolíthatjuk a gerincet és a bőrt is. Daráljuk le a halhúst, a hagymát vágjuk apró darabokra, a főtt burgonyát pedig törjük össze villával. A halat, a burgonyát és a hagymát tegyük bele egy tálba, keverjük össze alaposan, sózzuk és borsozzuk, majd adjuk hozzá a vörösbort. Üssük fel a tojásokat, majd keverjük bele az egyvelegbe, egészen addig, amíg egynemű masszát nem kapunk. Ha túl hígnak találjuk, adjunk hozzá egy kevés zsemlemorzsát. Formázzunk belőlök kisebb gombócokat, majd húzzunk néhány golyót a pálcikára és süssük őket aranybarnára. Friss salátával tálalva könnyű nyári éhségűző.

Oldalak

Recept
Lifestyle
Délután fél 4 körül a Facebook, a Messenger és a Meta több más szolgáltatása egyszerre vált elérhetetlenné.
Lifestyle
Elázatni a kenyeret és a zsemlét? Nem a fasírtkészítésről van szó, hanem egy egészen más dologról.
Egészség
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Egészség
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
Lifestyle
A négyéves Patrick elveszítette imádott plüssmackóját közvetlenül a családi utazás előtt, de az American Airlines munkatársai olyan csodát tettek a játékkal, ami milliókat hatott meg a neten.
Lifestyle
A környezettudatos és pénztárcabarát takarítás jegyében egyre többen fordulnak a nagymamáinktól örökölt házi praktikákhoz, ám az egyik legnépszerűbb csodaszer komoly károkat és veszélyt is okozhat.