Recept

Utálod a pazarlást? Jó, ha tudod: eddig állnak el az ételek a hűtődben

Rossz érzéssel gondolsz a kidobott ételre? Hogy elkerülhesd az ilyen eseteket, nem árt, ha már a vásárlás során átgondolnod, hogy miből mennyit veszel és abből mit fogsz készíteni, hiszen a különböző élelmiszerek nem egyformán őrzik meg minőségüket. Éppen ezért összeálítottunk egy listát, amiből könnyebben átláthatod, mi meddig áll el a hűtődben!

Húsok és halak

A húsok esetében nagyon oda kell figyelni a szavatosságra, hiszen a tojás mellett ez az élelmiszer lehet a legnagyobb veszélyforrása egy esetleges szalmonella fertőzésnek. Amikor húst, vagy halat vásárolsz, mindig ellenőrizd a szavatossági idejét, hiszen nem tudhatod, hogy előtte meddig állt már a boltban!

A felbontott felvágottakat 3-5 napig tárolhatod a hűtőben, a darált húsok esetében (készüljön bármiből) viszont már csak 1-2 napot várhatsz biztonságosan a felhasználással. A sertés-, marha- és bárányhús 3-5 napig is tartható a hűtőszekrényben, de a fagyasztóban akár egy évig is eláll, a halak viszont már csak sokkal rövidebb ideig, hűtőszekrényben mindössze 1, maximum 2 napig tárolhatók a frissességtől függően.

Zöldségek és gyümölcsök

A nagy nyári melegben nincs is jobb egy finom, hideg gyümölcsnél, legyen az bármi! Bár a gyümölcsöket jellemzően nem a hűtőben tartjuk, sokat javíthatunk az élettartamukon ha néhány napra hűvösre tesszük őket. Persze vannak olyanok is, mint például a meggy, málna, eper vagy szilva, amik kifejezetten a mélyhűtő barátai, ezeket akár egy évig is tárolhatod a fagyasztóban! Ugyanitt a megfelelően csomagolt zöldségek akár 18 hónapig is elállnak.

Tojás

A fertőzések szempontjából egy másik nagy veszélyforrás a nem megfelelő hőmérsékleten, vagy túl sokáig eltartott tojás lehet, amit így már sütemény alapanyagként, főtt tojás- vagy rántotta formában sem ajánlatos felhasználni. Mindezek ellenére szerencsére egész sokáig eláll, a hűtőszekrényben akár 3-5 hétig is eltarthatod anélkül, hogy veszélyes lenne. A főtt tojást azonban már csak egy hétig tárolhatod ugyanitt és fontos, hogy semmiképpen se tedd a fagyasztóba!

Tejtermékek

A tej eltarthatósága az előzetes hőkezeléstől függ. A kezeletlen, nyers tej csak nagyon rövid ideig áll el, ezt 2-3 napon belül ajánlatos felhasználnod. Az UHT-tejek viszont bontatlanul, szobahőmérsékleten akár 8 hétig is tárolhatóak, felbontás után azonban mindenképpen hagyatkozz a dobozon található szavatossági időre. A tejfölt, lágy sajtot és túrót szintén nem árt hamarabb felhasználnod, ezek eltarthatósága általában 4-5 nap.

Femcafe-tipp (x)

Ha szeretnéd, hogy ételeid minél tovább megőrizhessék frissességüket és eredeti ízüket, akkor a Miele kamrás vákuumozó fiókját neked találták ki! A vákuumozott élelmiszerek tovább eltarthatók és ezzel a szuper konyhai berendezéssel a húsok, halak és zöldségek tovább maradnak frissek anélkül, hogy az ízüket vagy a minőségüket elveszítenék, ráadásul még akár szuvidálásra is előkészíthetjük őket! Így a vákuumtasakban levákuumozott alapanyagokat gőzpárolóban alacsony, fokra pontos, egyenletes hőmérsékleten hosszabb időn keresztül hőkezehetjük, az élelmiszer kinézete, formája, ásványi anyagai és a vitaminjai pedig megmaradnak.

Fotók: povoda.net, shutterstock.com

Oldalak

Recept
Sztárok
Sebestyén Balázs DJ Oti néven 65 ezer ember előtt tartott hatalmas bulit szombat este a Hajógyári-szigeten, ám az örömöt súlyos botrány árnyékolja be.
Lifestyle
A nulladik nappal már zakatol a Sziget fesztivál, és jó tudni, hogy mit lehet bevinni, és mit nem.
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.
Sztárok
George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után...
Sztárok
A Habsburg család története évszázadokon át összefonódott Európa sorsával, és bár a monarchia ma már a múlté, leszármazottaik továbbra is nagy érdeklődést keltenek. Közéjük tartozik Habsburg Eleonóra...