PoliFarbe DIY

Ezek a leginspirálóbb európai városok az enteriőrtervező szerint

"Talán szakmai ártalom, de ha járom a világot - a nevezetességek mellett - mindig figyelem a helyi embereket, megnézem az épületeket, az uralkodó színeket, egyszóval: inspirálódom. A következő összeállításban olyan európai városokat és hozzájuk társított szín-inspirációkat mutatok, amelyeket bátran rávetíthetünk otthonunk hangulatára is. Tavaszra, nyárra időzített utazásainkon érdemes nyitott szemmel járnunk!" A világ sokszínű, a színek varázslatosak, Zai Viktória enteriőrtervező tippjei pedig egyszerűen szuperek! (x)

Párizs

Párizs nemcsak a világ egyik vezető gazdasági és kulturális központja, hanem a világ egyik legromantikusabb városa is, ezáltal a legnépszerűbb úti cél a turisták körében. Különleges atmoszféráját romantikus utcáinak, izgalmas történelmi látnivalóinak, kulturális rendezvényeinek, andalító sétára hívogató Szajna-partjának és az éjjel-nappal pezsgő életének köszönheti. Párizs maga a kifinomult stílus, amelybe az ember első látásra beleszeret. Mára már szimbólummá vált védjegye az 1889. évi világkiállításra készült Eiffel-torony, amely tervezőjéről kapta a nevét, és évente sok millió látogatót vonz.

Mi más inspirálhatta volna a párizsi színkombinációmat, mint a tavasz az Eiffel torony tövében? Aki igazán romantikus hangulatot szeretne teremteni, nem hagyhatja ki a rózsaszínt, amely mellé drappot és egy középbarnát ajánlok.

London

London a “legek” városa. Az Európai Unió legnépesebb városa, a legnagyobb pénzügyi központja, a legtöbb egyetemmel rendelkező városa (pontosan 43 egyeteme van), itt a legmagasabbak az ingatlanárak, és a londoni metró a világon a legrégebbi földalatti vasúthálózat. Tudom, hogy nem mindenkit nyűgöznek le ezek a legek, mert ezzel együtt borzasztóan zsúfolt is ez a város, rengeteg ember él itt, és szép számmal érkeznek a turisták is folyamatosan. London sokféle népcsoport, kultúra és vallás találkozóhelye, az itt élők összesen 300 különböző nyelvet beszélnek.

A londoni inspirációmat egy autentikus piros telefonfülkét és emeletes buszt ábrázoló utcakép alapján állítottam össze. A piros lüktetése méltóan adja vissza a város nyüzsgését, amelyet két visszafogottabb árnyalattal, egy halvány pasztelles krémszínnel és egy szürkével egészítettem ki. Olyan terekbe ajánlom, ahol ébren szeretnénk tartani a figyelmet.

Amszterdam

Amszterdam a vizek városa. Területének ötödrészét öblök, kikötőmedencék, csatornák és folyók foglalják el. A város körútjait, sugárútjait a csatornák alkotják, ezért a város körülbelül száz szigetre tagolódik, amelyeket a csatornák fölött átívelő hidak kötnek össze. Különleges atmoszférát kölcsönöz ez a városnak, barátságossá és kedélyessé teszi. Zegzugos negyedeiben igazi kikapcsolódás sétálni. A kikötőkben sorakozó városnéző hajókról is érdemes megnézni a város egyedi arcát.

A csatornák partjain dülöngélő házak mosolygásra késztetnek, nincsenek derékszögek, párhuzamosok és egyenesek, egyszerűen nem értem, hogy ez fizikailag hogy lehetséges. A két fő közlekedési eszköz a bicikli és a hajó, ez is megkülönbözteti más városoktól. Ma már alig van beépíthető szabad terület, ezért sokan lakóhajókon élnek. Turistaként mi is bérelhetünk magunknak szállást lakóhajón.

Amszterdamban engem ez a fákkal övezett csatornapart bűvölt el teljesen, ezért innen merítettem a színinspirációmat: sötétbarna és drapp a házak díszítése miatt, az élénk zöldet pedig a fák levelei adták. Ezzel a színkombinációval természetközeli hangulatot teremthetünk bármely enteriőrben.

Prága

A Moldva két partján fekvő Prágát „Arany városnak” is nevezik. Az elnevezés I. Károly cseh király idejéből származik, amikor a prágai vár tornyait arannyal vonták be. Prága mesebeli történelmi belvárosa a világörökség része, macskaköves utcáin és a csodálatos paloták között megbúvó gyönyörű kertekben igazán megnyugtató és feltöltő élmény sétálni. A prágai polgárok életéhez hozzátartozik a munka utáni sörözés, a helyiek szerint öt korsó után nevezhetjük sörözésnek, addig csak sörivás. A városban úton-útfélen sörözőkbe botlunk, ahol érdemes megkóstolni a cseh söröket, felfrissít az egész napos városnézés után. A cseh főváros egyik leghíresebb látványossága és legjellemzőbb szimbóluma a Károly-híd, amely Prága legöregebb hídja.

Ez a híd és a varázslatos környezete ihlette a prágai színkombinációmat, amely játékos és mesebeli, mint maga a város. Olyan enteriőrökbe ajánlom, ahol a könnyedséget és a játékosságot szeretnénk hangsúlyozni.

Róma

Róma hangulata azonnal rabul ejti mindenki szívét, aki ellátogat az Örök városba. Története több, mint két és félezer éves, itt sétálva simán tudunk utazni az időben és nem is kell hozzá semmi különleges eszköz. Gondoljunk csak a világ legnagyobb épített amfiteátrumára, a Colosseumra, amely az ókorban épült a Római Birodalom szimbólumaként. Szinte felfoghatatlan, hogy ugyanazon a kövön állunk, mint annak idején egy gladiátor. Róma egy nagy szabadtéri múzeum, amely minden sarkon tartogat valami látnivalót. Ha igazán élvezni akarjuk a dolce vitát, üljünk be egy kávéra valamelyik bárba, nézzük a járókelőket, aztán kóstoljuk meg az igazi olasz fagylaltot és sétáljunk a habzsolnivalóan gyönyörű városban.

Az egyik legnagyobb élményem Rómában az volt, amikor a szűk utcákon sétálva egyszercsak kiértem egy térre, és ott volt előttem a maga lenyűgöző barokk stílusában a Trevi-kút. Ezért is választottam a színinspirációmhoz egy olyan képet, amely erre az élményre emlékeztet. A víz pasztell zöldes színe, és az épület drappos színe tökéletes harmóniát alkot. Olyan terekbe ajánlom, amelyekben szeretnénk a nyugalom érzését kelteni.

Lisszabon

Lisszabon az egyik legkülönlegesebb város Európában, ahol eddig jártam, semmi mással nem összehasonlítható hangulatával, azulejokkal (portugál csempe) burkolt házaival, csodálatos panorámájával, a különböző mintákkal kirakott macskaköves utcáival és tereivel. Lisszabon barátságosabb és vagányabb, mint sok más mediterrán nagyváros, ugyanakkor egyenrangú azokkal a látnivalók gazdagságának tekintetében. Ha Lisszabonról beszélünk, nem lehet nem megemlíteni a 28-as, fából készült villamost, amely egy nagy kört tesz meg a városban, minden fontos nevezetesség mellett elhaladva. Érdemes felszállni rá, és onnan élvezni a város nyüzsgését.

Ez a villamos szinte a város szimbólumává vált, ezért is fogott meg és ezért is alkottam az alábbi három színből álló színkombinációt: élénk sárga, vakító fehér és középszürke. Letisztult terekbe ajánlom, ahol a fehér-szürke alaphoz vibráló élénkséget szeretnénk adni.

Fess és utazz a Poli-Farbéval!

Amszterdam, London, Párizs, Prága vagy Róma? Hová utaznál szívesen? 2019. március 18. és augusztus 31. között érdemes a nyereménymatricával ellátott Poli-Farbe Platinum és Poli-Farbe Platinum matt latex 2,5 és 5 literes kiszerelésű dobozokat keresni a festék-szakkereskedések és barkácsáruházak polcain. A dobozokban egy-egy nyereménykártya található, az ezen található kód biztosítja az esélyt, hogy partnereddel közösen elutazhass az öt európai nagyváros egyikébe. A sorsolás részletei és feltételei, valamint a regisztráció a polifarbe.hu/nyeremenyjatek oldalon érhetőek el.

Fotók: 123rf.com, dizain.hu

Oldalak

PoliFarbe DIY
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.