Lifestyle

Ítélet született a zágrábi iskolai késelő ügyében

Ötven év szabadságvesztésre ítélte a Zágráb megyei bíróság kedden első fokon azt a húszéves férfit, aki egy évvel ezelőtt halálra késelt egy hétéves gyermeket, és megsebesített több diákot és egy tanárnőt a horvát főváros Precko nevű városrészének egyik általános iskolájában - írja az MTI.

Súlyos lelki traumát okozott a szemtanúknak

A vádlottat különösen súlyos emberölés, négy rendbeli emberölési kísérlet, valamint ötven esetben kiskorúak jogainak megsértése miatt mondták ki bűnösnek.

A bíróság megállapította, hogy a támadás során több gyermeknek kellett végignéznie társai elleni erőszakos cselekményeket, ami súlyos lelki traumát okozott számukra – közölte a horvát média.

A támadásban egy gyermek életét vesztette, két alsótagozatos diák, egy 15 éves tanuló és egy 62 éves tanárnő pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Önmagát is megsebesítette

Az elkövető a bűncselekmény után egy közeli egészségügyi intézménybe menekült, ahol önmagát is megsebesítette, a rendőrség azonban megakadályozta az öngyilkosságot.

Az ügyészség tájékoztatása szerint az eljárás során igazságügyi pszichiátriai szakértő megállapította, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható volt, bár beszámítási képessége csökkent, de nem jelentős mértékben. Az elítélt a hatóságok előtt végig megtagadta a vallomástételt.

A nyomozás során lefoglalt számítógépes adatok alapján a hatóságok megállapították, hogy az elítélt korábban is érdeklődött iskolai támadások és tömeges erőszakcselekmények iránt, ugyanakkor a támadás konkrét indítéka továbbra sem ismert. A per – a gyermekkorú sértettek védelme érdekében – zárt ajtók mögött zajlott.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...