Lifestyle

Csak jövő héten debütál, de máris letölthető a Windows 11 - mutatjuk, hogyan

A Microsoft még augusztusban jelentette be, hogy a következő Windows operációs rendszer október ötödikén jelenik meg.

Már csak párat kell aludni, és itt a Windows 11

Világszerte milliók vártak arra, hogy végre kiderüljön, mikor is debütál a Microsoft újgenerációs operációs rendszere, a Windows 11. Augusztus végén kaptuk meg a választ a kérdésre, ekkor tujdtuk meg, hogy a mágikus dátum: október 5-e. Ekkor érkezik meg a Windows 10-et futtató eszközökre ingyenes frissítésként, feltéve, hogy azok megfelelnek a hardveres követelményeknek. Nagyjából ekkor fognak megjelenni azok az eszközök is, amelyek már csak a Windows 11 futtatására lesznek képesek.

A Windows 11 fejlesztői múlt hónapban azt is közölték a nyilvánossággal, hogy pontosan milyen rendszerkövetelményeknek kell megfelelni a futtatáshoz: legalább 64-bites, kettő vagy több maggal felszerelt 1GHz-es processzor, 4GB RAM, 64GB tárhely, és TPM 1.2 chip szükségeltetik hozzá.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

A legfrissebb Windows-verzió majd csak jövő héten debütál, de - és ezt csak kevesen tudják - már most letölthető.

Fotó: 123rf

Lapozz, tudd meg a további részleteket is!

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Az ősz végével és a tél közeledtével menetrendszerűen megérkezik a divatimádók legnagyobb ellensége: az esős, latyakos, szürke időjárás, emiatt pedig mindenki feláldozza a stílust a kényelem oltárán.
Home&Design
Elérkezett a pont az időjárásban, amikor felerősödnek a hajnali fagyok, és a kertben sok mindenre figyelni kell.
Lifestyle
A legfrissebb számítások szerint a megszokottnál jóval enyhébb és esősebb tél várhat ránk, amit a Csendes-óceán rekordméretű felmelegedése okoz. Az alacsonyabban fekvő területeken szinte biztosan a...
Sztárok
A világhírű divatdinasztia egyik legkülönlegesebb tagja nemcsak szépségét és kifinomult ízlését örökölte a családjától: születése mögött olyan titok húzódott, amely hosszú éveken át beárnyékolta az...
Utazás
Sokan gondolkoznak el azon a magyarok közül, hogy átmennek Ausztriába dolgozni.