Megjósolta saját halálát az angol király - álmában látta, hogyan jön el számára a vég

A furcsa baleset
A király a különös álmokat intő jelnek tartotta, így késő délutánig nem is merte elhagyni a palotáját, délután azonban vadászatra indult. A vad űzésekor állítólag egy kilőtt nyílvesszője visszapattant a fáról és halálosan megsebezte a királyt. Az 1100. augusztus 2-án történt baleset szemtanúi egyből elmenekültek a helyszínről, így a holttestet egy Purkinss nevű faszénégető tolta el talicskáján Winchesterbe. A székesegyház szerzetesei annyira megrémültek, hogy szertartás nélkül temették el az uralkodót az egyik torony alá, mely pár évvel később össze is dőlt.
Teóriák
A William Rufust gyűlölő egyházi személyek isten büntetését vélték felfedezni a balesetben, s a torony ledőlését is bűnös lélek hibájának tartották. Sokak szerint nem is baleset, hanem merénylet történt, hisz a korszakban több sérelmet szenvedett szász parasztok is megölhették a királyt. Egyesek úgy vélték, öccse, a leendő I.Henrik emberei ölhették meg Rufust, mások szerint azonban az sem kizárható, hogy egyfajta pogány kultusz áldozata lett volna. Korabeli beszámolók szerint azonban egyik közeli barátja, Walter Tyrrel lőtte le tévedésből, aki a tragédia után a Szentföldre menekült. A király halálának helyszínét ma a Vörös Kőként ismert emlék jelöli az Új Erdőben.
A kis hercegen nőttünk fel, és még ma is imádjuk: Antoine de Saint-Exupéry regénye egy ártatlan mesébe csomagolt tanítás, amit gyereknek, felnőttnek egyaránt el kellene olvasnia, majd kívülről megtanulnia. Szerintünk ezek a legfontosabb gondolatai - életvezetési tanácsnak sem utolsók...






















