Lifestyle

A tajtékzó vőlegény kidobta az esküvőről a saját unokatestvérét - vérlázító, mivel magyarázta tettét

Féltékeny lett egy négyéves kislányra

Hamarosan kiderült, mi állt a késlekedés hátterében. A menyasszony, Jen nehezményezte, hogy a négyéves Chloe a fején tiarával jelent meg az esküvő helyszínén. Úgy érezte, a gyermek elvonja majd róla a figyelmet a fejdísszel, ezért előbb személyesen, majd vőlegényén, Alexen keresztül kérte meg a 32 éves édesanyát, szóljon a kislányának, hogy vegye le a tiarát.

"Megmondtam a menyasszonynak, hogy Chloe imádja a tiarákat, rengetegszer visel ilyesmit. Jen úgy válaszolt, hogy ma semmiképp sem viselheti, és azt mondta, mindenképpen le kell vennie. Én erre nemet mondtam. A menyasszony felnőtt nő, ennek ellenére képes volt balhét csinálni egy kisgyermek tiarájából" - számolt be a történtekről az édesanya, aki - érthető módon - nehezen tudott napirendre térni a hihetetlen fordulat felett.

"A menyasszony elment, aztán megjelent Alex, és azt mondta, hogy távozzak. Megkérdeztem tőle, hogy miért, ő pedig azt mondta, azért, mert Chloe és én visszautasítottuk a kérést, és a kislányom nem veszi le a tiarát. Erre azt mondtam, hogy ez egyszerűen nevetséges, míg Alex azt felelte, hogy ez nem az én esküvőm, hanem az övé, s ha eljön az én esküvőm napja, Chloe majd viselheti a tiarát, most azonban semmiképp sem. Ezután bejelentette, hogy hivatalosan is nemkívánatos személynek minősülök, és hagyjam el az esküvőt. A jelenlévők azt mondták, ne csináljak belőle nagy ügyet, vetessem le a kislányommal a tiarát. Nem voltam rá hajlandó. Alex édesanyja kikísért a helyszínről" - folytatta a 32 éves nő.

Chloe sírni kezdett, miután anyukájával együtt idejekorán távozott: a kislányt bűntudat gyötörte, hiszen úgy hitte, rossz fát tett a tűzre, pedig - hangsúlyozta a Redditen az édesanyja - csupán annyi történt, hogy a menyasszony, Jen féltékeny lett egy négyéves gyermekre.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Teljesen hétköznapi kéréssel fordult elvált szüleihez a menyasszony élete legfontosabb napján: szerette volna, ha édesanyjával és édesapjával közös fotója készülhet, azonban számításait csúnyán keresztülhúzta apja új neje, aki szintén "megtisztelte" jelenlétével az esküvőt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...