Lifestyle

A tajtékzó vőlegény kidobta az esküvőről a saját unokatestvérét - vérlázító, mivel magyarázta tettét

Minden menyasszony arra számít, hogy élete legszebb és legemlékezetesebb napján osztatlan figyelem övezi. Ha ez valamilyen okból nem jön össze, rögtön felkapják a vizet - olykor jogosan, másszor viszont teljesen indokolatlanul.

Könnyen betelik náluk a pohár

Minden menyasszony arról ábrándozik, hogy esküvője napján a teljes vendégsereg az ő sugárzó szépségét és pompás ruhakölteményét csodálja: hogy kedves, irigykedő, álmélkodó pillantások kísérik, miközben a büszkeségtől, boldogságtól kipirult vőlegény oltár elé vezeti. Ha pedig valaki meg merészelni törni ezt az idillt azzal, hogy szántszándékkal vagy véletlenül magára vonja a jelenlévők figyelmét, az számíthat a menyasszony örök haragjára. Tegnap arról írtunk, hogy egy menyasszony azért tiltotta meg vőlegénye kishúgának, hogy jelen legyen esküvői ceremóniájukon, mert a 17 éves lány mindenórás terhes volt, s az ifjú ara attól rettegett, hogy épp az ünnepély alatt folyik majd el a magzatvíz.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

Ugyanakkor előfordul, hogy ennél kevesebb is elég ahhoz, hogy egy menyasszony besokalljon. A Mirror beszámolója szerint egy 32 éves édesanya tűkön ülve várta a pillanatot, hogy négyesztendős kislányával együtt részt vehessen unokatestvére, Alex esküvőjén. Nem is hitte volna, hogy gyermekével egyetemben kitessékelik majd az ünnepségről, méghozzá mondvacsinált indokkal. A hölgy kislánya, Chloe nagyon várta már, hogy teljes díszben láthassa a menyasszonyt, aki azonban csak 15 perces késéssel jelent meg koszorúslányai társaságában a vendégsereg előtt. Az anyuka ledermedt, amikor megtudta: a menyasszony az ő kislánya miatt (!) vonakodott a násznép elé lépni.

Fotó: 123rf

Lapozz, a történet csak most kezd izgalmassá válni!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...