Lifestyle

Bicskanyitogató, mit tett a menyasszony az esküvő kapujában: idegösszeroppanást kapott a vőlegény

A szerelmesek épp római kiruccanásra indultak volna, amikor a menyasszony faképnél hagyta a vőlegényt a repülőtéren. Ez azonban csak a kisebbik baj, ugyanis nem üres kézzel távozott.

Egy meghiúsult római vakáció

Ha úgy ugrunk fejest egy házasságba, hogy szerelmünk tárgyát alig-alig ismerjük, akkor könnyedén mi húzhatjuk a rövidebbet. Tulajdonképpen meg is érdemeljük a sorsunkat, ha efféle ostobaságra vetemedünk. Ha máshonnan nem, hát néhány Hitchcock-filmből, illetve gázláng-melodrámából már tudhatjuk: sosem vezet jóra, ha egy vadidegennel akarjuk összekötni az életünket.

Ezt támasztja alá az az elképesztő igaz történet is, mely a The Sun nevű lap hasábjain látott napvilágot. Egy negyvenes éveiben járó szerelmespár áll a sztori középpontjában, akik rövid ismeretség után úgy döntöttek, hogy az oltár előtt mondják ki egymásnak a boldogító igent. A nászt a jegyespár hölgytagja sürgette, a férfi pedig sokáig azt hitte, szívszerelmének azért ennyire fontos az esküvő, mert mellette szeretné leélni élete hátralévő részét. Nos, a pasas ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna.

A brit menyasszony és vőlegénye épp egy római kiruccanásra indultak volna, amikor a férfit a repülőtéren szólította a kötelesség, így gyorsan beszaladt az egyik mosdóba. Amikor visszatért, olyan látvány fogadta, amit valószínűleg halála napjáig nem feled.

Fotó: 123rf

Lapozz, most fog csak leesni az állad!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...