Lifestyle

Bicskanyitogató, mit tett a menyasszony az esküvő kapujában: idegösszeroppanást kapott a vőlegény

A köddé vált menyasszony nyomában

Amikor hősünk visszatért a mosdóból, menyasszonyának már csak hűlt helyét találta. Ez azonban bizonyos értelemben csak a kisebbik baj: a nő ugyanis a bőröndjeiket is magával vitte, valamint zsebre tette azt a 6000 fontnyi összeget is, ami a vőlegényé volt, és amit nemrégiben gáláns úriemberként neki adott. Az eset a londoni Heathrow repülőtéren történt, ahonnan hamarosan bejelentés is érkezett a rendőrségre. A hatóságok kikérdezték a pórul járt vőlegényt, és haladéktalanul megkezdték a nyomozást az ügyben.

Természetesen nemcsak a kétségbeesett férfi, de a reptér személyzete is megpróbálta előkeríteni a köddé vált nőt, azonban erőfeszítéseik nem vezettek eredményre. Később kiderült, hogy a menyasszony valószínűleg nem is a valódi nevén mutatkozott be lóvá tett áldozatának.

Se pénz, se szerelem, se esküvő: a vőlegény teljesen összeomlott, amikor szembesült a könyörtelen valósággal. Most viszont legalább megtanulta, hogy sose bízzon meg vakon egy vadidegenben - legalábbis reménykedjünk benne, hogy legközelebb egy lelki árbócrúdhoz kötözi magát, ha újra megigézné a szirének csábító éneke.

Fotó: 123rf

Van, hogy életünk legszebb napját egy szörnyű esemény árnyékolja be.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.