Lifestyle

Villanyóra átírás online: könnyítse meg mindennapjait!

A mindennapi teendők és a családi élet összehangolása gyakran kihívást jelent a nők számára, hiszen a háztartás körüli teendőket, intéznivalókat a társadalom valahogy még mindig hajlamos kizárólag az ő hatáskörükbe utalni.

Az olyan adminisztratív feladatokat, mint például adott esetben a közműszerződések módosítása, jellemzően ők végzik el a napi munka mellett, pedig személyesen, az ügyfélszolgálati irodán eljárva ez igencsak időigényes lehet.

Szerencsére ma már van mód az ügyek online intézésére, az OnlineKozmu-nél igénybe vehető, elektronikus úton történő villanyóra átírás például jelentős terheket vehet le az ember válláról.

Mikor van szükség a villanyóra átírására?

A villanyóra átírása több élethelyzetben is szükségessé válhat, ilyen jellemző eset az ingatlan adásvétel, melyet követően a tulajdonosnak törvény által előírt kötelessége a közműszerződéseket, így a villanyszolgáltatást is – úgymond – a nevére venni, hogy a szolgáltatás haszonélvezőjeként a számlák kiegyenlítéséért is ő feleljen.

Az öröklés az ingatlan tulajdonváltásának egy sajátos – és sajnálatos – esete, hiszen itt a korábbi tulajdonos elhunyt, így az ügyintézés kizárólag az örökösre hárul, aki a halál beálltának pillanatától felelős az elhunyt nevére érkező számlák megtérítéséért.

Bérbeadás esetében a villanyórát és az egyéb közműveket nem kell átíratni, viszont a bérlőt érdemes felhasználóként bejelenteni, hiszen így a közüzemi számlák ezután az ő nevére érkeznek, így azok megtérítéséért hivatalosan is ő tehető felelőssé.

Az online átírás előnyei, lépései

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az online ügyintézés számos előnnyel jár, különösen a nők számára, akik gyakran zsonglőrködnek a munka, a család és a háztartás teendői között.

Időmegtakarítást jelent, hiszen nincs szükség személyes megjelenésre, így elkerülhetők a hosszú sorban állások és az utazás. Kényelmes, így otthonról, a nap bármely szakában intézhető, alkalmazkodva a napi rutinhoz. Egyszerű, hiszen a szükséges dokumentumok feltöltése és az űrlapok kitöltése könnyen elvégezhető egy felhasználóbarát felületen.

Az online átíráshoz először is látogasson el az OnlineKozmu weboldalára, és válassza ki azt a közműszolgáltatót (lehet többet is), akinél, akiknél szerződést szeretne módosítani. Az adatbekérő kitöltésével adja meg a szükséges személyes és ingatlanra vonatkozó adatokat.

Töltse fel a szükséges dokumentumokat, mint például az adásvételi szerződést vagy a birtokbaadási jegyzőkönyvet.

Válaszok gyakori kérdésekre

Az átírást villanyóra és több más közmű esetében a birtokbaadástól számított 15 napon belül el kell végezni, a víz átírására 30 nap áll rendelkezésre, öröklésnél 180 napon belül kell intézkedni. Az online átírás költsége változó lehet, de a honlapon pontos tájékoztatást találhat az aktuális árakról.

Az online villanyóra átírás lehetőséget nyújt arra, hogy a nők a mindennapi teendők mellett is hatékonyan és kényelmesen intézhessék az adminisztratív feladatokat, több időt hagyva a családra és önmagukra.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Rengeteg mozaikcsalád van ma Magyarországon, és nem árt rendbe tenni, hogyan is megy az öröklés a mostohaszülő, és a mostohagyerek között.
Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.