Viharos széllel és zivatarokkal csap le a hidegfront kedden - Itt vannak a részletek

Leszakad az ég
A meteorológiai szolgálat ezzel párhuzamosan hivatalos figyelmeztetést is kiadott, mivel az éjszakai és a nappali órákban is heves időjárási események alakulhatnak ki az ország egyes részein. A HungaroMet figyelmeztetése alapján: „Az éjszaka folyamán egy nyugatról kelet felé átvonuló hidegfront hatására a több helyen előforduló gyenge eső, záporok mellett egy-egy zivatar is előfordulhat.” A meteorológusok arra is felhívták a figyelmet, hogy a csapadékgócokat intenzív kísérőjelenségek kísérhetik az átvonulás során. A közlemény szerint: „A cellákat erős, viharos széllökések (ált. 60-75 km/h - akár záporok környezetében is -), intenzív csapadék, esetleg apró szemű jég (<1-2 cm) kísérheti.”
A kockázat a nappali órákban sem szűnik meg teljesen, főként a határhoz közeli területeken kell ébernek lenni. Kedden délután elsősorban a nyugati, délnyugati országrészben fordulhat elő egy-egy zivatar, melyekhez 50-70 km/h-s viharos széllökések, intenzív felhőszakadás, valamint kis eséllyel apró szemű jég társulhat, ezért a közlekedőknek fokozott óvatosság ajánlott.
























