Kutyaharapás, újraélesztés és tiltott szavazós szelfi – Válogatás a választás rendkívüli eseményeiből

A Nemzeti Választási Bizottság közzétette, milyen rendkívüli események zavarták meg a vasárnapi országgyűlési választást és népszavazást.
Több esemény is akadályozta a szavazást
2022. április 3-án, vasárnap reggel 6 órától adhatták le a magyar állampolgárok a szavazataikat a soron következő országgyűlési választáson és népszavazáson. Este 7 órakor fejeződött be hivatalosan a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 243 szavazókörben, azok a szavazni akarók, akik már a sorban álltak ekkor, még leadhatták a voksukat. A szavazás 13 órás időtartama alatt a legtöbb helyen minden rendben ment, idén is akadtak azonban olyan rendkívüli események, melyek kisebb-nagyobb mértékben megakaszthatták választás menetét az egyes szavazókörökben. Ezeket mind jegyzőkönyvbe vették, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pedig mindegyikről beszámolt honlapján. Cikkünkben ezekből válogatunk.
Budapest XIV. kerületében (Budapest, 08. számú OEVK, 14. szavazókör) a szavazóhelyiségnek kinevezett épület nem volt megfelelő állapotban a szavazás megindításához, az NVB értesítése alapján a világítás hiánya miatt a berendezést költöztetni kellett, ezt szerencsére sikerült épületen belül megoldani.
Sajnos a rosszullétek sem kerülték el a szavazókat. Kiskunfélegyházán (Bács-Kiskun, 04. számú OEVK, 15. szavazókör) egy idős választópolgár a szavazófülkében lett rosszul: elájult és beütötte a fejét. Rögtön segítséget hívtak hozzá, a kiérkező mentőápoló pedig kikísérte az illetőt további ellátás céljából. Bobán (Vas, 03. számú OEVK, 1. szavazókör) és Parádon (Heves, 02. számú OEVK, 1. szavazókör) is rosszul lett egy-egy választópolgár a szavazóhelyiségben, Budapest XVIII. kerületépen (Budapest, 15. számú OEVK, 57. szavazókör) pedig a szavazás során megszédült, elesett, és beütötte a fejét egy választópolgár. Mindhármukhoz mentőt kellett hívni.
Sopronban (Győr-Moson-Sopron, 04. számú OEVK, 18. szavazókör) egy választópolgárnak a névjegyzék aláírását követően és a szavazólapok átvétele után a jobb keze erősen elkezdett vérezni, ami után a helyiséget is fertőtleníteni kellett. Mint kiderült, a kórházból jött, ahol egy kutyaharapás miatt volt. Vérző kézzel nem tudott szavazni, de negyed óra után – miután kórházi ápoláson esett át – visszatért a szavazóhelyiségbe.
Nagykanizsán (Zala, 03. számú OEVK, 13. szavazókör) egy idős férfi sorban állás közben rosszul lett és összeesett. Egy szintén várakozó orvos végzettségű választópolgár kezdte meg az újraélesztését, amit a Katasztrófavédelmi Kirendeltség munkatársai folytattak a mentők kiérkezéséig. A szavazatszámláló bizottság (SZSZB) 55 percre felfüggesztette a szavazást.
Néhány esetben az SZSZB tagjainak rosszulléte okozott fennakadást, de ezen esetek egyike sem akadályozta a szavazás lefolytatását, a bizottság minden esetben megfelelő létszámmal tudott tovább működni. Dombóváron (Tolna, 02. számú OEVK, 5. szavazókör) az SZSZB egyik tagja jelezte, hogy rosszul érezi magát – szédült, verejtékezett, sápadt. Tesztelték, és kiderült, hogy Covidos, így elhagyta a szavazóhelyiséget, ami teljes fertőtlenítésen, szellőztetésen esett át, mielőtt folytatódhatott a szavazás.
Lapozz a folytatásért!
Fotó: MTI/Balázs Attila
Tűzriadó és áramszünet
A perui fővárosban található Külképviseleti Választási Iroda (KÜVI) arról adott tájékoztatást, hogy Limában megjelent egy magyar turistacsoport, amelynek két turisztikai vezetője rendben leszavazott, ellenben 8 fő, a turistacsoport tagjai nem szerepeltek a névjegyzéken. A csoport egyik tagja nehezményezte azt a tényt, hogy visszautasításra kerültek, illetve ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt magát a visszautasítottak jegyzékébe felvezetni. Azt követően, hogy a KÜVI tájékoztatta a csoportot a választás jogszabályi hátteréről, a döntést – értetlenségüknek hangot adva – elfogadták, és elhagyták a külképviseletet.
A szavazás megzavarása miatt Vokányból (Baranya, 03. számú OEVK, 1. szavazókör) érkezett bejelentés: az egyik szavazó kísérője fényképfelvételt kívánt készíteni. A sajtó munkatársának mondta magát, de ezt igazolni nem tudta. Megbízott tag kérésére a szavazóhelyiséget elhagyta. Ezt követően a szavazó szerette volna saját magát lefotózni a szavazat leadása közben, ettől a szándékától önként elállt.
Budapest X. kerületében (Budapest, 09. számú OEVK, 9. szavazókör) a szavazó a szavazás menetéről videofelvételt készített amely közben hangos élőszóval kommentálta ezt a tevékenységet. A szavazó sérelmezte, hogy az elnök elhúzta a fülke függönyét, az SZSZB egyik tagja pedig dörömböléssel ráijesztett. Aparhanton (Tolna, 02. számú OEVK, 2. szavazókör) egy házaspár külön-külön ment be egy időben a szavazófülkébe, majd beszélgetni kezdtek egymással a két fülke között, amit többször kérésre sem hagytak abba. A szavazatukat leadták és távoztak a szavazóhelyiségből. Pálházán (Borsod-Abaúj-Zemplén, 05. számú OEVK, 1. szavazókör) észlelték, hogy a szavazóhelyiségben olyan személy tartózkodik, aki nem a szavazás érdekében van ott, csak a mobiltelefonját tölti. Az elnök felszólítására tevékenységét befejezte és a helyiséget elhagyta. Az idegen férfi, a felszólítás után elmondta, hogy körbejárja a többi kistelepülést is. Győrön (Győr-Moson-Sopron, 02. számú OEVK, 48. szavazókör) egy választópolgár a bizottság delegált tagját sértegette és fenyegette. A választópolgárt a bizottság elnökének sikerült megnyugtatnia.
A szavazóköri bélyegzővel is gond akadt több helyen, Etyeken (Fejér, 03. számú OEVK, 3. szavazókör) például szétesett, és Konyáron (Hajdú-Bihar, 04. számú OEVK, 2. szavazókör) is meghibásodott. A hiba elhárítását követően mindkét helyen zavartalanul folyt tovább a szavazás.
Büssün (Somogy, 04. számú OEVK, 1. szavazókör) a padlás felől füstöt észleletek, ezért a szavazóhelyiség több mint egy órára lezárásra került, a szavazóhelyiség átköltöztetése után folytatódhatott a választás. Budakalászon (Pest, 03. számú OEVK, 5. szavazókör) a szavazókör épületében a tűzjelző berendezés riasztást jelzett, de később kiderült, hogy tévesnek bizonyult. Szilen (Győr-Moson-Sopron, 03. számú OEVK, 1. szavazókör) a viharos szél miatt több alkalommal rövid ideig tartó áramszünet volt a szavazóhelyiségben, de a szavazást ez nem befolyásolta.
Szombathelyen (Vas, 01. számú OEVK, 66. szavazókör) a mozgóurnázás során, az azt végző SZSZB tag megbotlott és az urnával együtt elesett. Személyi sérülés nem történt, az urna azonban megsérült, de úgy, hogy abból szavazat nem esett és eshetett ki. Az urna a szavazóhelyiségbe visszaszállításra került, az SZSZB úgy döntött, hogy a mozgóurnát a sérülése ellenére a szavazatszámláláskor felbontja, az abban lévő szavazatokat megszámolja.
Lezárult a 2022-es országgyűlési választás és az országos népszavazás. Nyert a Fidesz, Orbán Viktor miniszterelnök mindenkinek köszönetet mondott a beszédében.

























