Fékezzünk vagy ne, ha vadat látunk az úton? Ekkora sebesség mellett elkerülhető egy végzetes baleset

Ha vadveszélyről van szó, a magyar autóvezetők többsége továbbra is tájékozatlan. Különösen nagy veszélyforrást jelenthetnek az őszi-téli hónapokban, amikor az emberi közlekedés csúcsidőszakai egybe esnek a vad mozgási idejével. Ilyenkor többféle, akár csoportban közlekedő fajjal is találkozhatunk az erdővel-mezővel szegélyezett utakon. Utánajártunk, hogyan tudjuk elkerülni az ütközést.

Ősszel az állatok is megindulnak

Már júliusban elindul a vadgázolások szezonja: habár a vad az év bármely szakaszában szembejöhet velünk, ilyenkor számos faj párzási időszaka zajlik - hívja fel rá a figyelmet Kőrös András, a Groupama tanpálya szakmai vezetője, a VIONN GO vezetéstechnikai szakértője. “A vad a fényviszonyokhoz alkalmazkodva éli az életét, így az év sötétebb időszakában gyakrabban kerülnek az utunkba. Az őzek párzási időszaka már július második felében megkezdődik, míg a szeptember a gímszarvasok, október a dámszarvasok szezonja. Ezután pedig a vaddisznók következnek” - mondja a szakértő, aki azt is kiemeli, hogy míg az őzek általában külön közlekednek, a gím- és dámszarvas valamint a vaddisznó esetében csapatokkal, illetve kondákkal kell számolnunk.

szarvas az úton autó ablak szélvédő vadgázolás

De mi a helyzet, ha már elkerülhetetlen az ütközés?

Ebben az esetben törekedjünk arra, hogy az intenzív fékezés mellett az állat mögé húzzuk a járművet. Ha el is ütjük, akkor sem mindegy, hogy telibe kaptuk középre, a szélvédőre, vagy oldalra penderül, és az út szélére zuhan. Az állat mindenképpen rosszul jár, de az autóban és a vezetőben is súlyos kárt tehet. Rossz hír, hogy 90 km/óra feletti tempónál már reagálni sem lesz időnk, azaz fékezés és kormányzás nélkül fogunk találkozni a vaddal. “A gímszarvas a motorháztetőn landolhat, ha elütjük, de 100 kilométer/órás sebesség mellett akár egy ötkilós mezei nyúl is kitépheti alólunk a futóművet. Egy többszáz kilós, agancsos szarvas pedig akár a szélvédőt is áttörheti” - emeli ki Kőrös András.

Hogyan kerülhető el az ütközés? Lapozz, a következő oldalon folytatjuk!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Fashion&Beauty
Finom, elegáns és sikkes – a „Strawberry Milk” manikűr most minden nő álma!
Lifestyle
Egy friss trend kezdett el hódítani az interneten, pedig elvileg régi alapokon nyugszik. Megmutatjuk, hogy mit kell a hűtőbe tenned!
Home&Design
A szobanövények számtalan kiváló tulajdonsággal rendelkeznek, de azt tudtad, hogy még a hatékony portalanításban is nagy segítséget nyújthatnak?
Sztárok
Tom Quinn királyi író és szakértő új könyvében elárulta, hogy Meghan Markle több alkalommal is félreérthetően viselkedett Vilmos herceggel, ami bizony szemet szúrt az alkalmazottaknak is.
Sztárok
Vasárnap lép pályára egymás ellen Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles az amerikai futball legnagyobb ünnepén, az 59. Super Bowl-on – és benne vagy a pakliban, hogy talán ez lesz Taylor Swift...
Fashion&Beauty
Jennifer Lopeznek nem kell a szomszédba mennie divattanácsokért: az énekes-színésznő mindig tudja, mivel keltsen feltűnést, amit ezúttal egy korántsem átlagos kabátban tett meg.