Lifestyle

Kezdődnek a perek a háborús bűnösök ellen Ukrajnában: 21 éves orosz katona az első vádlott

Az ukrán ügyészség több hadifoglyot is vádol civilek megölésével. Ők lehetnek az elsők, akik az orosz-ukrán háborúban elkövetett háborús bűnök miatt kerülnek a vádlottak padjára.

A vád: háborús bűncselekmény

Indulnak az első perek a háborús bűnösök ellen Ukrajnában – írta meg a 444.hu a Guardian forrásaira alapozva. Az ukrán ügyészség több orosz hadifoglyot vádol azzal, hogy civileket vettek célba vagy öltek meg. Ők lehetnek az elsők, akik az orosz-ukrán háborúban elkövetett háborús bűnök miatt kerülnek a vádlottak padjára. Irina Venediktova főügyész szerint a hivatala már több mint 10 700 bűncselekményt regisztrált a háború kitörése óta, ezeknek egy részében most vádat is emeltek. Jelenleg 36 háborús bűnökkel gyanúsított ember ellen folyik eljárás, de a főügyész attól tart, hogy jóval több eset kerül majd elő a megszállt területekről, főleg Mariupolból.

Először a 21 éves, Vagyim Sisimarin, a Kantemirovszkaja tankhadosztály egyik harckocsiparancsnoka ellen indulhat eljárás, akit egy 68 éves férfi megölésével vádolnak. Sisimarin február 18-án az északkelet-ukrajnai Csupahivkában harcolt, amikor lelőtt egy fegyvertelen civilt, aki éppen arra biciklizett. Az ukrán ügyészség szerint azért utasították a civil megölésére, hogy az nehogy jelentsen róluk az ukrán véderőknek. Az ügyészség szóvivője szerint az ukrán titkosszolgálattal (SZBU) együtt már elég bizonyítékot gyűjtöttek ellene. Az orosz katona jelenleg előzetes letartóztatásban van, a háborús bűncselekmény miatt 10-15 év vagy életfogytiglani börtönt is kaphat.

Két másik katonát azzal vádolnak, hogy még a háború legelején civilek házait lőtték rakétákkal a Harkivi körzetben álló Kozacsa Lopan faluban. Dergacsivban pedig egy oktatási intézményt találtak el az oroszországi Belgorodból.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mihail Romanovot viszont a távollétében ítélhetik el, őt azzal vádolják, hogy márciusban Kijev egyik elővárosában, Brovarij körzetében egy társával betört egy házba, ahol megöltek egy férfit, majd többször megerőszakolták a feleségét, miközben a kiskorú gyerekük a gépházban sírt. Venediktova azt mondta, nem tudják, Romanov hol van: talán még harcol, esetleg visszament Oroszországba, de az is lehet, hogy már meghalt. Ugyanakkor a távollétében is el akarják ítélni, hogy megmutassák a háborús bűnösöknek, megtalálják őket, és talán ezzel is életeket mentenek meg a megszállt területeken.

Vlagyimir Putyin veszélyesebb, mint Hitler vagy Sztálin - figyelmeztetett szerdán Lengyelország miniszterelnöke, aki az orosz zsarnok "szörnyű ideológiájának" felszámolására szólította fel a világot.

Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk; leadfotó: MTI/EPA

Oldalak

Lifestyle
Egészség
A kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, de vannak olyan változatai, amelyeket jobb ritkábban inni.
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...
Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...