Lifestyle

Először lehet női államfője Magyarországnak

Orbán Viktor megnevezte, kit javasolnak hazánk következő köztársasági elnökének.

Novák Katalin a jelölt

A keddi rendhagyó Kormányinfót Orbán Viktor miniszterelnök tartja. A kormányfő az elmúlt év értékelése után újságírói kérdésekre válaszolt. Itt derült ki, hogy ki lehet a 2022-ben leköszönő Áder János utódja a köztársasági elnöki poszton. A Fidesz Novák Katalin családügyi minisztert jelöli a posztra.

A bejelentés után szinte rögtön már a kormányfő és Novák Katalin Facebook-oldalán is megjelent egy kapcsolódó poszt. „Magyarországot képviselni, az egész magyar nemzetet szolgálni – erre az embert próbáló feladatra készülök hittel, lélekkel, szívvel. A köztársasági elnök jelölti felkérést tisztelettel vállalom. Maradok, aki vagyok” – írta a miniszter a közösségi oldalán.

Novák Katalin a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen szerzett okleveles közgazdász diplomát, majd a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, valamint az Párizs-Nanterre-i Egyetem Közösségi és francia jogi képzésén vett részt. Az Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is élt, dolgozott. Anyanyelvén kívül angolul, franciául és németül folyékonyan beszél, spanyolul társalgási szinten.

Politikai karrierje során a Külügyminisztériumban és az Emberi Erőforrások Minisztériumában tevékenykedett. Frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos volt, mielőtt 2014-ben a család- és ifjúságügyért felelős államtitkári pozíciót kapta meg. 2017 novemberétől a Fidesz alelnöke, 2018-tól országgyűlési képviselő. 2020. október 1-től családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Nevéhez fűződik többek között a Családok éve 2018-as meghirdetése, a kétévente rendezett Budapesti Demográfiai Csúcstalálkozók megszervezése, olyan nemzetközileg is elismert lehetőségek kidolgozása, mint a Babaváró támogatás, a négygyermekes édesanyák SZJA-mentessége, az Otthonteremtési Program, vagy a bölcsődei fejlesztések elindítása.

A közéletben is kiemelkedően aktív, többek között ő a Nők Magyarországért Klub alapító-elnöke és a Nők a Magyar Nemzetért Mozgalom elindítója. A 2020-as Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 21. legbefolyásosabb személye, míg a Forbes 2021-es listája szerint a közéleti kategória első helyén szerepel.

Házas, férje Veres István Attila, aki 2013 óta a Magyar Nemzeti Bank pénz- és devizapiaci igazgatója. Három gyermek édesanyja, gyermekei Ádám (2004), Tamás (2006) és Kata (2008).

Megválasztása esetén Novák Katalin két dologban is első lehet: nem csupán Magyarország első női államfője lenne, de a legfiatalabb köztársasági elnök is, mivel mindössze 44 éves.

A top 10-be nyolc budapesti kerület, valamint egy-egy város került be az ország keleti és nyugati részéből.

Leadfotó: facebook.com/csaladesifjusag

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.